Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Kende: Egy ügyben nem világos Brüsszel érvelése

A bírák korábbi nyugdíjazásának ügyében kérdéses, hogy létezik-e olyan uniós jogszabály, amelyet Magyarország megsértett, és ami miatt - két másik ügy mellett - az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított - mondta az InfoRádiónak Kende Tamás nemzetközi jogász. Hozzátette, a törvények vizsgálatára minden esetben joga van a bizottságnak.

Az Európai Bizottságnak feladata és hatásköre is van arra, hogy azt vizsgálja, a tagállamok betartják-e az uniós jogot. Az a kérdés, hogy a kifogásolt ügyekben van-e valamilyen uniós jogszabály, amelynek a megsértését a bizottság állíthatja - mondta az InfoRádió által megkérdezett nemzetközi jogász annak kapcsán, hogy három ügyben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a brüsszeli testület.

Kende Tamás kifejtette: a jegybanki függetlenség esetében egyértelműen úgy tűnik, hogy van olyan szabály, amivel kapcsolatban felmerül az, hogy sérti a magyar törvény, valamint az adatvédelmi ombudsman esetében is van olyan szabály, amihez kötődően a bizottság érvel, de az jogértelmezési kérdés, hogy a magyar fél megsértette-e ezt.

A nemzetközi jogász a harmadik kifogásolt ügyet, a bírói tevékenység felső korhatárát látja a leggyengébbnek, szerinte nem világos, mi az alapja a bizottság érvelésének.

A három ügy eljuthat az Európai Bíróságra is, de ez egy hosszabb folyamat, és Kende Tamás úgy véli, egyik félnek sem ez az érdeke. Valószínű, hogy a hitelfelvételi tárgyalások előfeltételeként a jegybanki ügyben való megállapodást fogja megfogalmazni Brüsszel - emelte ki.

A nemzetközi jogász közölte: a magyar államnak egy hónapja lesz arra, hogy ismertesse részletes jogi álláspontját és egyeztessen az Európai Bizottsággal. Ha nem tudnak kompromisszumos megoldásban megegyezni, akkor a Bizottság indoklással ellátott véleménnyel lezárja a folyamatnak ezt a részét, és egy szigorú jogalkalmazási fázis indul. Ha a bizottság úgy látja, hogy a magyar állam nem felel meg az indokolt véleményben foglaltaknak, akkor bírósághoz fordul - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Az energetikai és klíma-, illetve környezetvédelmi megfontolásokon túl Magyarország versenyképessége és gazdaságbiztonsága szempontjából is kedvező változás a korábbiakhoz képest, hogy az új kormány szélesebbre tárja a kaput a szélenergia hazai alkalmazása előtt. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium 2030 végéig összesen 4 000 megawattnyi hálózati csatlakozási lehetőséget kíván biztosítani az új turbinát telepíteni kívánó fejlesztőknek - ez éppen akkora volumen, amekkora szakértői tanulmányok szerint nemzetgazdaságilag a legolcsóbb és legtisztább megoldás lenne. Azon túl, hogy jelentősen csökkenne a hazai légszennyezés, az új szélerőművekkel az áramimport és a piaci villamosenergia-árak is mérséklődhetnének, és mivel termelésük időben jól kiegészíti a naperőművekét, telepítésükkel a rendszerfejlesztési ráfordítások is visszafoghatóak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×