Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Még nem tudni, hogy februárban jár-e a BKV

A fővárosnak továbbra is nagy szüksége lenne a zárolt állami normatívára és további forrásokra - ezt erősítette meg Atkári János a főpolgármester főtanácsadója az MR 1 Kossuth rádió reggeli műsorában. Eközben az InfoRádiót úgy tájékoztatták, hogy a tárgyalások folyamatosan zajlanak.

A szakember a 180 perc című műsorban elmondta, hogy Budapestnek már nincsenek forrásai, a BKV huszonkét éve nem kapja meg teljes mértékben a tőle megrendelt szolgáltatás ellenértékét. Atkári János szerint ma még nem lehet megítélni, hogy februárban jár-e majd a BKV.

A hétvégén a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselői, valamint Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a BKV problémáinak megoldására csomagtervet tettek le a kormány asztalára. A főpolgármester a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a javaslatcsomagban szerepel a közlekedési adó és a parlament által zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatás feloldása is. A lap szerint Tarlós István főpolgármester várhatóan csütörtökön találkozik Orbán Viktorral, hogy a BKV helyzetéről egyeztessenek.

Ezzel kapcsolatban az InfoRádió megkereste a miniszterelnökséget, ahol a kormányfő korábbi véleményét erősítették meg, amely szerint a kabinet a budapestiek oldalán áll, de hosszabb távon fenntarthatatlan, hogy az ország legjobban fejlődő gazdasági térsége ne tudja a szegényebb országrészektől való forráselvonás nélkül megszervezni a tömegközlekedését. A közleményben kiemelték, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium van kijelölve az egyeztetésekre, amelyek folyamatosan zajlanak. Ennek részleteiről egyelőre nem kaptunk tájékoztatást.

Tarlós István főpolgármester a probléma békés rendezése érdekében elhalasztotta a Fővárosi Közgyűlés múlt heti ülését is, mert szerinte olyan vita alakulhatott volna aki, amely a jelenlegi helyzetben túl korai lett volna

Az InfoRádió korábban megkérdezte Tarlós Istvánt arról, hogy milyen határideje van a tárgyalásoknak. A főpolgármester azt mondta: ha a kormánnyal létrejön a megegyezés, akkor a főváros képes biztosítani a január végén visszafizetendő adósság-kontingenst, és akkor nyer körülbelül újabb másfél hónapot.

Atkári János szerint egyébként a sajtóban is emlegetett dugódíj, az iparűzési adó átstrukturálása, vagy az egységes parkolási rendszer azok a területek, ahol a főváros saját mozgástere bővíthető lenne úgy, hogy közvetlenül ne növekedjenek a központi kormányzat terhei.

A főpolgármester korábban kiemelte, hogy a kormány elé terjeszthető anyag szerint a normatíván túl további 20 milliárd forintos állami segítségre van szükség a BKV konszolidálásához, ebben az esetben a főváros is hozzátesz ugyanennyit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Az energetikai és klíma-, illetve környezetvédelmi megfontolásokon túl Magyarország versenyképessége és gazdaságbiztonsága szempontjából is kedvező változás a korábbiakhoz képest, hogy az új kormány szélesebbre tárja a kaput a szélenergia hazai alkalmazása előtt. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium 2030 végéig összesen 4 000 megawattnyi hálózati csatlakozási lehetőséget kíván biztosítani az új turbinát telepíteni kívánó fejlesztőknek - ez éppen akkora volumen, amekkora szakértői tanulmányok szerint nemzetgazdaságilag a legolcsóbb és legtisztább megoldás lenne. Azon túl, hogy jelentősen csökkenne a hazai légszennyezés, az új szélerőművekkel az áramimport és a piaci villamosenergia-árak is mérséklődhetnének, és mivel termelésük időben jól kiegészíti a naperőművekét, telepítésükkel a rendszerfejlesztési ráfordítások is visszafoghatóak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×