Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Gyurcsány: Az ellenfék szétforgácsolt

A Demokratikus Koalíció vezetője szerint egyelőre nincs olyan ellenzéki erő, amely stabilitást tudna hozni egy esetleges kormányváltás után. Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében azt írta: emiatt nagy baj lenne, ha holnap összeomlana a kormány, tehát Orbán Viktor miniszterelnöknek posztján kell maradnia.

A volt kormányfő úgy fogalmazott: a mai magyar ellenzék - idesorolva a Demokratikus Koalíciót is - politikai, morális, emberi, szervezeti értelemben szétforgácsolt, energiájuk jelentős részét pedig az egymással szembeni rivalizálás köti le.

Hozzátette: eközben arról, hogy mi történjen az Orbán-kormány után, nem esik szó. Gyurcsány Ferenc szerint a kormány leváltásánál jelenleg nehezebb feladat lenne kormányozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×