Három ügyben is kötelezettségszegési eljárást indíthat jövő héten Magyarország ellen az Európai Bizottság. A BruxInfo tudósítása szerint a testület szerdai ülésén külön foglalkozott Magyarországgal, és fenntartja korábbi véleményét, amely szerint a jegybanktörvény, az igazságügyi reformok és az adatvédelmi biztosi intézmény megváltoztatása sértheti az európai uniós jogrendet. A brüsszeli bejelentés után a Kormányszóvivői Iroda közölte: a kabinet elkötelezett az európai értékek mellett, és továbbra is kész folytatni a konzultációkat az Európai Bizottság által felvetett kérdésekről. Az MSZP azt javasolja, hogy a parlament jövő hétfőn rendkívüli ülésen, a házszabálytól eltérve módosítsa az Unió által kifogásolt jogszabályokat.
Brüsszel nem elégedett
Az Európai Bizottság szerint Magyarország nem tett elegendő intézkedést a túlzott államháztartási hiány csökkentésére. A brüsszeli testület ennek megállapítását javasolja az uniós tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is. Olli Rehn pénzügyi biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján elismerte, hogy Magyarország ősz vége óta további intézkedéseket hozott a deficit leszorítására, ami nem haladta meg a GDP-hez viszonyított 3 százalékos határt, de álláspontja szerint ez nem elég a hiány tartós küszöb alatt tartására. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a kormány kész minden javaslat megvitatására az Európai Bizottsággal a túlzott deficiteljárásról szóló döntéssel összefüggésben.
Előzetes megbeszéléseket folytat Fellegi
Egyelőre nincs döntés arról, hogy megkezdődnek-e a hivatalos tárgyalások Magyarországgal egy Valutaalap által támogatott programról; Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter egyelőre előzetes megbeszéléseket folytat Washingtonban - közölte az IMF sajtóosztálya. Előzőleg a Dow Jones azt írta: a felek valószínűleg még a héten körvonalazzák a hitelprogram Magyarország által vállalt feltételeit.
Megalapították a közszolgálati egyetemet
Történelmi jelentőségűnek nevezte a kormányfő azt, hogy mostantól egységes egyetemi rendszerben készítik fel a közszolgálatban dolgozókat hivatásukra. Orbán Viktor erről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapító ünnepségén beszélt. Az intézmény a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának jogutódjaként január 1-én jött létre.
Plágiumvád Schmitt Pál ellen
Sajtóértesülés szerint Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató nyolcvanas években írt tanulmányával. A hvg.hu hírportálon megjelent cikk alapján Schmitt Pál 215 oldalas doktori értekezésének legnagyobb része Nikolaj Georgijev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele, ami - mint az írásban fogalmaznak - felveti a plágium gyanúját. A Köztársasági Elnöki Hivatal visszautasította az állításokat. A közleményben a többi között azt hangsúlyozzák: Schmitt Pál az értékezése forrásaként is megjelölt sporttörténészt személyesen ismerte, és kutatásaiknál több résztéma megtárgyalásánál együttműködtek.
Tarlós bízik a megoldásban
A főpolgármester szerint a kormány és a Fidesz-frakció is téved, ha azt hiszi, hogy a fővárosnak vannak tartalék forrásai. Tarlós István rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: 5 fős tárgyalódelegáció alakult, amelynek feladata, hogy megoldást találjon a budapesti tömegközlekedés finanszírozására. Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakció vezetője felszólította a kormányt, hogy oldja fel a 32 milliárd forint normatív támogatás zárolását.
Vádat emeltek Hagyóék ellen
Folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt emelt vádat Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Fazekas Géza, a szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: a vádirat szerint Hagyó Miklós a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával és a BKV Zrt.-hez tartozó, DBR Metro részleg sajtóreferensével 2007 és 2009 között a közlekedési vállalat vezető tisztségviselőinek olyan utasításokat adtak, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, illetve szerződéseket kössenek.
Elbúcsúztatták Garas Dezsőt
A Farkasréti temetőben családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kísérték utolsó útjára Garas Dezső Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját. A 77 éves korában december 30-án elhunyt Garas Dezsőt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, illetve a Nemzeti Színház társulatának nevében Alföldi Róbert igazgató búcsúztatta, emlékét megidézte Törőcsik Mari színművész és Sándor Pál filmrendező is.
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?






