Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
319.01
bux:
144640.82
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Hat településen korlátozza az energetikai szolgáltatásokat a Dalkia

Több millió forintos tartozások miatt csütörtöktől hat település összesen nyolc intézményében korlátozza, illetve leállítja energetikai szolgáltatásait a Dalkia Energia Zrt. - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t. Ambrus András, a Pest megyei Önkormányzat sajtófőnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy a megyében érintett két intézményben december 1-je után is lesz fűtés.

Közleménye szerint a korlátozás Nagyatád városi, valamint Barcs, Mátészalka, Csenger, Nagykáta és Vác megyei fenntartású, elsősorban oktatási és nevelési intézményeit, kollégiumait érinti. A cég elmondása szerint ezen települések összesen nyolc intézménye átlagosan 144 napja nem fizeti tartozásait, de van olyan is, ahol a legrégebbi ki nem fizetett számla több mint négyszáz napja járt le, a tartozás összességében eléri a 65 millió forintot.

A Dalkia Energia a közelmúltban több mint huszonöt település intézményeivel sikeresen folytatott egyeztetéseket a tartozások átütemezéséről és azok befizetéséről, az említett hat településen azonban nem jártak sikerrel.

"Társaságunk hosszas mérlegelés után, a többi ügyfelünk és a munkavállalóink érdekeire tekintettel kénytelen volt a szolgáltatások szüneteltetése, illetve korlátozása mellett dönteni" - idézte a közlemény Asztalos Andrea, a Dalkia Energia Zrt. kommunikációs igazgatójának szavait. "A Dalkia Energia Zrt. természetesen nyitott a további párbeszédre az érintett intézményekkel, bízva a mielőbbi kompromisszumos megoldás lehetőségében" - tette hozzá a kommunikációs igazgató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×