Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Döntött a Ház: az egyszeri uzsorázás is büntethető

Az Országgyűlés hétfőn a kormánypárti, a jobbikos, az LMP-s és a független képviselők támogatásával úgy döntött, hogy az egyszeri uzsorázást is büntethetővé teszi.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatának elfogadásával a parlament úgy módosította a büntető törvénykönyvet (Btk.), hogy az uzsora-bűncselekmény tényállási elemei közül kivette az üzletszerűséget, így - a jogszabály kihirdetését követő nyolcadik naptól - már az is három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki akár egyetlen alkalommal olyan aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely annak kötelezettjét súlyos nélkülözésnek teszi ki.

Indoklásában a miniszterelnök-helyettes azt írta: az uzsorázás újabb formái - embertelenségük és kizsákmányoló jellegük miatt - olyan súlyos veszélyt jelentenek a társadalomra, hogy attól függetlenül büntetni kell őket, hogy elkövetésük üzletszerű-e vagy sem. Az üzletszerűen, illetve bűnszervezetben elkövetett uzsora-bűncselekményt viszont a jövőben öt évig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják majd.

A jogszabályváltozás ugyanakkor engedményt is megfogalmaz: korlátlanul enyhítheti a bíróság annak a büntetését, aki a bűncselekményt maga jelenti a hatóságnak, és feltárja az elkövetés körülményeit. A kormány ettől a sokszor rejtve maradó uzsora-bűncselekmények hatékonyabb felderítését reméli.

A jogszabály emellett a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet módosításával az uzsoraszerződések esetén is lehetőséget ad arra, hogy az ügyész a szerződés semmisségének megállapítása érdekében keresetet indítson.

Az Országgyűlés - túl azon, hogy 303 igen szavazattal, egy nem ellenében és 43 tartózkodás mellett elfogadta a Btk.-módosítást - arról is döntött, hogy annak sürgős kihirdetését kéri a köztársasági elnöktől.

Orbán Viktor miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának első napján, az országvédelmi akcióterv egyik elemeként hirdette meg, hogy a kormány keményebb fellépést tervez, zéró toleranciát és "hajtóvadászatot" hirdet az uzsorások ellen.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×