Infostart.hu
eur:
364
usd:
318.96
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Szócska: Megkezdődött a szerkezetátalakítási folyamat

Elindult a Semmelweis-tervben szereplő szerkezetátalakítás az egészségügyben- közölte a területért felelős államtitkár. Szócska Miklós azután beszélt erről, hogy Budapesten megtartotta első tájékoztatóját az átadás-átvételről az állami kézbe kerülő megyei és fővárosi egészségügyi intézmények vezetőinek és fenntartóinak.

Az államtitkár hangsúlyozta: a fővárosi és a megyei fekvőbeteg-ellátó intézmények január elsején kerülnek állami tulajdonba. Szócska Miklós elmondta: még több jogszabály együttes módosítása szükséges, de elképzelhető, hogy alkotmánymódosításra is szükség lesz.

Szócska Miklós azt mondta: az egészségügy ellátórendszer lényegi elemei a következő félév végére látszódnak majd, a keretek pedig a jövő év végére készülnek majd el. Kiemelte: az egészségügyi intézmények a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz kerülnek, míg a vagyonkezelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Fontos jelentésekre várnak a befektetők - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék

Fontos jelentésekre várnak a befektetők - Mutatjuk, mit csinálnak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Ázsiában nem alakult ki egységes irány, bár a chiprészvények több helyen is erőt mutattak. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti konfliktus és az ismét emelkedő olajár áll, miközben a vállalati gyorsjelentési szezon is egyre inkább meghatározza a kereskedést. Európában mérsékelt elmozdulásokkal indult a nap, majd egyre jobb lett a hangulat - az USA-ban ezzel szemben vegyes elmozdulásokat mutatnak a vezető indexek. A nap egyik legfontosabb eseménye az Alphabet és a Tesla piaczárás után érkező beszámolója lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×