Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány lát esélyt arra, hogy az MSZP-ben marad

Nincs döntés arról, hogy távozik-e az MSZP-ből a Demokratikus Koalíció. Ezt Gyurcsány Ferenc, a tömörülés vezetője mondta a szocialisták úgynevezett platformkonferenciája után, amelyre a pártban működő hét csoportosulás vezetőit hívta meg Hiller István korábbi pártelnök.

Korábban Varju László, a tömörülés igazgatója arról beszélt, hogy már lemondtak az MSZP megújításáról. A politikus biztosra vette, hogy ha távoznak a szocialista frakcióból, akkor képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani.

Az ülésről távozóban Gyurcsány Ferenc elmondta: nem hoztak végleges döntést arról, hogy elhagyják-e az MSZP-t. Hozzátette, legkésőbb a szocialisták november közepén esedékes kongresszusáig eldöntik, hogy így tesznek-e.

Kifejtette, lát esélyt arra, hogy az MSZP-ben maradnak, de elismerte, hogy a tanácskozáson nagyobb részt arról volt szó, mi a teendő a későbbi együttműködés érdekében akkor, ha távoznak. Ebben az esetben - tette hozzá újságírói kérdésre - meglesz a frakcióalakításhoz minimálisan szükséges tíz politikusa a Demokratikus Koalíciónak.

Az MSZP elnöke a platformkonferencia előtt azt mondta: meggyőződése, hogy Gyurcsány Ferencék távozni fognak a szocialista pártból. Mesterházy Attila úgy vélte: 12-nél több országgyűlési képviselő nem távozik a frakcióból. A találkozón kiderült, hogy az MSZP hét platformjából hat mindenképpen a szocialista pártban képzeli el a politizálást.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×