Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
325.78
bux:
142656.13
2026. november 6. péntek Lénárd

Panelprogram az Országgyűlés napirendjén

Egyebek mellett a panelprogramról és a munkahelyteremtésről tanácskoztak az országgyűlési képviselők a jövő évi költségvetés részletes vitájában.

A Fideszes Mágori Józsefné az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának tagjaként arról beszélt, hogy a fogyasztók tájékoztatása és védelme az állam feladata. Kiemelte, hogy a központi költségvetésből támogatást kapnak a békéltető testületek, amelyek alternatív vitarendezési fórumok a bíróságok mellett. Szintén állami apanázsban részesül a határon átnyúló vásárlói panaszok rendezését végző Európai Fogyasztói Központ.

A szocialista Lamperth Mónika szerint az Orbán-kormány leállítja a panel-felújítási programot, holott a lakóközösségek országszerte várják annak folytatását. Az MSZP ezért módosító indítványt nyújt be a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz. Az ellenzéki párt tíz milliárd forinttal növelné meg a panelprogram állami támogatásának összegét, amely korábban 11 milliárd forint volt, 2011-ben azonban csak három milliárd forint lesz.

A Fideszes Bebes István szerint azonban a panelprogramot új alapokra kell helyezni, mert sok önkormányzat már a rá eső egyharmadnyi költségrészt sem tudja kifizetni.

Nem értett vele egyet az MSZP-s Kolber István. 2005-ben miniszterként ő indította el a társasházak felújítási programját, amelyet nem egyszerű rekonstrukciónak, hanem társadalmi ügynek tart. Ezért szerinte nagy hiba 11 milliárd forintról háromra csökkenteni a programra szánt állami támogatás összegét. Osztotta véleményét frakciótársa, Pál Tibor, aki szerint egy panelház felújítása megfelezheti a ház fűtésköltségét.

A jobbikos Novák Előd a Magyarok Világszövetsége állami támogatásáért szólalt fel, a volt házelnök, Szili Katalin független országgyűlési képviselőként pedig egyebek mellett a Nemzeti Civil Alapprogram költségvetésének bővítését javasolta.

A Fidesz képviselőcsoportjából Karakó László a jövő évi büdzsé munkahelyteremtő intézkedéseiről beszélt. Az LMP-s Kaufer Virág viszont a fiatal és kisgyermekes nők munkavállalását megnehezítő kormányzati terveket kárhoztatta.

A fideszes Hadházy Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok összesen három milliárd forintot kapnak vissza az idegenforgalmi adó rájuk eső részének korábbi elvonásából. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az állam ellenőrizze: a helyhatóságok valóban a turizmusra fordítják-e az idegenforgalmi adóként beszedett pénzt.

A szocialista Kiss Péter azt mondta, hogy az aktív munkaerő-piaci eszközök - például a közmunka-program - bővítésére irányuló MSZP-s javaslatok támogatását kérte az Országgyűléstől. Ezek összességében 30 ezer munkahely megteremtéséhez járulnának hozzá az ellenzéki képviselő szerint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×