Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Hogyan juthat a magyar beteg átültethető szervhez?

Még novemberben megállapodhat az egészségügyi államtitkárság a transzplantációk szervezésében és lebonyolításában részt vevő szervezetekkel, alapítványokkal és az orvos szakmával a szorosabb nemzetközi együttműködésről. Ma közülük senki sem akart nyilatkozni. Mivel egységes külföldi lista nincsen, két úton juthat egy magyar beteg az átlagosnál rövidebb időn belül szervhez.

Több mint 240 napja vár egy hat éves kisfiú az Országos Kardiológiai Intézet Gyermek-szívközpontjában új szívre. Máté műszívvel él, amelynek előnye, hogy azzal életben tudják tartani, de hátránya, hogy fél év után egyre több szövődmény léphet fel. Ezért is fontos, hogy minél előbb donort találjanak neki.

Máténak nemcsak Magyarországon, hanem több környező országban keresnek szervet. Ha találnak is, fontos, hogy a szívet a kiemelése után négy órán belül be lehessen ültetni, így megfelelő donor csak Budapesttől legfeljebb ezer kilométerről érkezhet.

Szatmári András, a Gyermekszív Központ szakmai igazgatója, korábban az InfoRádióban elmondta: Magyarországon a donorra várók két úton juthatnak szervhez. "Nem létezik nemzetközi transzplantációs lista. Külföldről akkor érkezhet szerv, ha az ország csatlakozik egy nemzetközi szervezethez, vagy megállapodást köt egy másik állammal közös donációs tevékenységről" - fejtette ki.

Az egészségügyi államtitkárság tárgyal a transzplantációk szervezésében és lebonyolításában részt vevő szakmai és civil szervezetekkel, alapítványokkal a szorosabb nemzetközi együttműködésről. Vagyis azt döntik el, hogy Magyarország csatlakozzon-e a hét uniós országot tömörítő Eurotransplanthoz vagy a közeli államokkal kössünk-e együttműködést.

Most ugyanis csak néhány szervet kap az ország külföldről, olyanokat, amelyeket nem tudtak beültetni. Megállapodás novemberben várható.

Fontos tudni, hogy nemcsak a nemzetközi egységes lista hiánya, hanem olykor a kórházak miatt sem valósul meg a transzplantáció. Több intézmény ugyanis nem jelenti, ha van felhasználható donorszív, máj, tüdő vagy vese.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház vezetője korábban arról beszélt, hogy néha az elhunytak hozzátartozói gátolják meg a szervkivételt. "Magyarországon liberális a szabályozás. Vagyis, aki nem tiltakozott életében, annak a szervét fel lehet használni, és ez szemben áll a közfelfogással. Nap, mint nap előfordul, hogy amikor szóba kerül valakinél a szervkivétel, jönnek a hozzátartozók, és közlik, hogy ők ebbe nem akarnak beleegyezni; holott ehhez 18 éven felüli emberek esetében nincs joguk" - magyarázta a kórházigazgató.

Magyarországon tavaly 323 transzplantációt végeztek, ehhez képest a várakozók száma nagyon magas, több mint 700.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×