Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.44
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Teljesül a magyarországi cigányság 20 éves követelése

Megállapodást kötnének a különböző pártállású romaszervezetek, köztük a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és a Lungo Drom (LD) a cigányság helyzetének javítása érdekében - közölte az MCF elnökhelyettese az előző napi egyeztetés eredményeit ismertetve pénteken.

Ifj. Bogdán János, aki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője is, tudatta: Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke kezdeményezte a helyhatósági választások után az MCF és az LD közötti megállapodást. A kezdeményezést az MCF elnöksége pozitívan fogadta, az egyeztetés a végéhez közeledik, a két szervezet rövid időn belül aláírja a megállapodást.

Közlése szerint az MCF és az OCÖ elnöke, Kolompár Orbán által összehívott csütörtöki találkozón 14 olyan civil szervezet képviseltette magát, amely az októberi kisebbségi választáson jelöltet állított és mandátumot szerzett. A résztvevők egyetértettek azzal a kezdeményezéssel, amelynek fő célja egy új romapolitikai együttműködési rendszer kialakítása. Ifj. Bogdán János kiemelte: ezzel a lépéssel a magyarországi cigányság 20 éves követelését, elvárását teljesíti a két legnagyobb romaszervezet.

Az elnökhelyettes közleményében azt írta: Kolompár Orbán szerint az együttműködés megteremti a romatársadalmon belül a békét, biztosítja a helyi kisebbségi önkormányzatok, illetve a roma civil szervezetek számára a szakmai és politikai hátteret, emellett véget vet a politikai megosztottságnak.

Hozzátette: éppen ezért minden szervezetnek egybe kell tömörülnie a januári országos és területi kisebbségi választásokra, közös listán kell szerepelniük. Ifj. Bogdán János szerint a cigányszervezetek megállapodását még inkább indokolja, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökségét látja el január 1-jétől.

Az érintett szervezetek egyetértenek azzal, hogy a közös fellépés és érdekérvényesítés kell, hogy jellemezze a romapolitikát az elkövetkező években. Az egyeztetés végén az újraszerveződött MCF választási szövetség arra kérte Kolompár Orbán elnököt, hogy november 30-ig írják alá a szerződést Farkas Flórián LD-elnökkel.

Az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint a Lungo Drom 2.289, az MCF 776 mandátumot szerzett az október 3-ai kisebbségi választásokon. A januárban esedékes területi és országos kisebbségi választásokon csak a mandátumot elnyert képviselők szavazhatnak a felállított listákra. Listát csak az a szervezet állíthat, amely országos szinten 10 százalékos eredményt ért el.

Négy évvel ezelőtt ez csak két szervezetnek, a Lungo Dromnak és az MCF választási szövetségnek sikerült. Az idén az október 3-ai választásokon harmadik erőként jelentkezett a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke, Makai István vezette Roma Polgári Tömörülés (RPT), amely a Cigány Szervezetek Országos Szövetségével (CSZOSZ) és a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod megyei szervezetével együtt csaknem 1300 közös jelöltet állított mintegy 300 településen, és mintegy 700 mandátumot szereztek meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×