Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Elfogadta az Országgyűlés Lázár János módosító javaslatait

Elfogadta a Ház a Lázár-féle alkotmánymódosításhoz érkezett alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt, amelynek szavazása körül vita bontakozott ki a parlament szerdai, rendkívüli ülésén - döntött a házbizottság. A testületet az után hívták össze, hogy a gép hibája miatt nem volt meg a kétharmados többség a módosításhoz.

Az Országgyűlés arról szavazott, hogy Alkotmánybíróság vizsgálhatja a fizetési kötelezettséget megállapító jogszabályokat.

Lázár János fideszes frakcióvezető alkotmánymódosítási javaslatának elfogadásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának szavazata volt szükséges, azaz 258 igen voks. A gépi szavazás szerint az indítványt a Ház 257 igen szavazattal, 96 nem ellenében, két tartózkodás mellett elutasította. Az elnöklő Balczó Zoltán ezt ki is hirdette, az ellenzék pedig tapsolni kezdett.

Ezután négy kormánypárti képviselő is jelezte, hogy a szavazáskor nem működött a gépe. Az ő nevüket a jegyző ismertette, az elnök pedig azt kérte: szóban adják le a szavazatukat. Mind a négyen igent mondtak a javaslatra, így az igen szavazatok száma 261-re emelkedne, ami elegendő az indítvány elfogadásához.

Tóbiás József (MSZP) ezután kezdeményezte a házbizottság összehívását, amit az elnöklő Balczó Zoltán azonnal meg is tett. A szocialista politikus arra hivatkozott, hogy a kihirdetett határozatot nem lehet módosítani, "aki pedig nem nyomot gombot, az nem szavazott".

Balczó Zoltán a történtek után az MTI-nek elmondta: a gépi szavazás után több képviselő jelezte, hogy nem működött a gépe; az ő voksaikat a levezető elnök általában automatikusan hozzáadja az eredményhez, de tekintettel az ügy súlyára, a házbizottság tanácskozása nélkül nem kívánta eldönteni a vitás kérdést.

A házbizottság végül úgy döntött, a módosítás elfogadottnak minősül, mivel az érintett honatyák időben jelezték, hogy nem működik a szavazógépük. A döntést Mesterházy Attila is elfogadta, aki azt mondta, hogy a Házszabály szerint, ha a képviselők a szavazás előtt jelzik, hogy baj van a gépükkel, akkor szóban is leadhatják a voksukat. A két jegyző, köztük az LMP-s is látta, hogy néhány fideszes felemelte a kezét, hogy nem működik a gépe. Mesterházy szerint ez elfogadható bizonyíték - írta a Hírszerző.

Az Országgyűlés a technikai szünet után Lázár János maradék javaslatát is elfogadta, míg az ellenzéki módosító indítványokat elutasította. Az alkotmánymódosításhoz benyújtott módosító javaslatot 261 igen és 96 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta a Ház, az Ab-törvényt érintő előterjesztés módosítását 261 igen és 100 nem szavazattal hagyták jóvá. Az egyes gazdasági tárgyú törvényekhez beadott módosító indítványt 303 igen és 58 nem szavazattal fogadták el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×