Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Martonyi János: jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai a szomszédokkal

Jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai minden szomszédjával az utóbbi négy-öt hónapban - állapított meg Martonyi János külügyminiszter külföldi nagykövetek előtt a Magyar Külügyi Intézetben csütörtökön.

Megélénkült a visegrádi együttműködés, Magyarország erősíti délkeleti politikáját és a korábbinál szélesebb értelmű Közép-Európa-politikát folytat - mondta a külügyminiszter, aki Változások Magyarország külpolitikájában a kormányváltás óta címmel tartott előadást Magyarországon akkreditált külképviseleti vezetőknek, mintegy 50-60 diplomatának.

Úgy fogalmazott, hogy mindig a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok a legfontosabbak, hiszen veszélyhelyzetben ők segíthetnek. "Akkor nem lehet különbséget tenni jó és rossz szomszéd között, csak szomszédok vannak és mindre szükség van" - mondta, és hozzátette, ez biztonságot nyújt az adott országnak és szomszédainak is.

Ez a magyar regionális politika alapja, és ez a politika rögtön bizonyos eredményekkel járt - jelentette ki. Megjegyezte, hogy a horvát EU-csatlakozási tárgyalások remélhetőleg lezárulnak a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség alatt, és Horvátország az elkövetkező 1-2 évben az Unió tagjává válhat. Magyarország ezenkívül nagyon aktív az unió Keleti partnerség programjának előmozdításában; május 25-én nemzetközi csúcstalálkozó lesz a témakörben, feltehetően Gödöllőn. Magyarország nyugati irányultságú politikájának fejlesztésére példaként említette a miniszter az úgynevezett Duna-régió politikát az EU keretein belül.

A magyar diplomácia vezetője arra is rámutatott: Magyarország szorosabb kapcsolatokat kíván építeni távoli, viszonylag kisebb országokkal is, köztük olyanokkal, amelyek Dél-Kelet-Ázsiában vagy az afrikai kontinensen fekszenek.

A tárcavezető a Magyar Külügyi Intézet új rendezvénysorozata, a nagyköveti fórum nyitóeseményén megerősítette, hogy Magyarország értékalapú külpolitikát folytat, amelyben az alapvető emberi jogok, az egyéni és kollektív jogok betartásán alapszik. "Úgy gondolom, hogy mindeddig betartottuk és a jövőben is be fogjuk tartani ezeket az alapvető jogokat és elveket" - mondta.

Martonyi János elmondta: a kormány dolgozik az EU-elnökség programján, amelyet remélhetőleg a következő hónap végére véglegesítenek. Kiemelte, hogy a program alapvető törekvéseinek, a prioritásoknak a legfőbb eleme az emberi tényező. Azt mondta, az elnökségi program minden pontja közvetlenül vagy közvetve ehhez kapcsolódik. Példaként említette, hogy a gazdaság növekedés, a munkahelyteremtés alapcéljainak elérése csak az emberi tényező figyelembe vételével lehetséges. Európa versenyképességének kérdése nem válaszható el a demográfiai folyamatoktól, a szociális és családpolitikától, a társadalmi befogadástól és a szegénység, különösen a gyermekszegénység elleni küzdelemtől.

"Beszélni fogunk az élelmiszerről, az energiáról és a vízről is, mivel ezek a legfontosabb kérdések az ország, a régió, Európa és az egész világ számára" - mondta a külügyminiszter.

A német nagykövet érdeklődésére elmondta: Magyarország - amely számára alapvető fontosságú az energiabiztonság - a maga korlátozott eszközeivel arra fog törekedni, hogy előre lehessen lépni az európai közös energiapolitika megteremtésében.

Kitért arra, hogy a magyar EU-elnökség hangsúlyt fog helyezni a kulturális sokszínűség megőrzésére. Európa kétségtelen komparatív előnyének nevezte a szerinte a kontinens kulturális és nyelvi sokszínűségében gyökerező kreativitást.

A transzatlanti kapcsolatok kapcsán azt mondta, szívesebben beszél transzatlanti kapocsról. Kifejtette, e partnerség legfontosabb eleme a biztonsági együttműködés, de politikai, kulturális, gazdasági, kereskedelmi és beruházási kapcsolatok összetett körét is magában foglalja. Kijelentette, hogy Magyarország amennyire csak lehetséges, nyitott kíván lenni a globális kérdések iránt, és ezzel kapcsolatban megjegyezte, magyarok százezrei élnek feltehetően több tucat országban Kanadától és az Egyesült Államoktól kezdve Franciaországon és Németországon át Ausztráliáig.

Az izraeli nagykövetnek a magyar Közel-Kelet-politikára vonatkozó kérdésére válaszolva kifejtette: Magyarország támogatja az izraeli-palesztin béketárgyalási folyamatot. Néhány hete még "egész derűlátó" volt, most már kevésbé - mondta, hozzátéve, hogy "mindkét oldalon érezhetők nehézségek és kihívások". A miniszter azt mondta, mindkét fél tudja, hogy hosszabb távon elérhető a megegyezés, de hozzátette, attól tart, ha a jelenlegi lehetőség elúszik, akkor "visszajuthatunk oda, ahol évekkel ezelőtt voltunk", és ez elkerülendő.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×