Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Lemondott a budapesti főjegyző, a helyére pályázatot írnak ki

Benyújtotta lemondását Tiba Zsolt, Budapest főjegyzője, helyére a Fővárosi Közgyűlés pályázatot ír ki a távozó szakember az év utolsó napjáig hivatalában marad.

Tiba Zsolt kedden nyújtotta be lemondását november 1-jei kezdőnappal, ám jelezte: kitölti a kéthónapos lemondási időt. Ez azt jelenti, hogy a leköszönő főjegyző közszolgálati munkaviszonya december 31-én szűnik meg.

A főjegyző a közgyűlésnek címzett levelében nem indokolta távozásának okát. Tiba Zsolt két héttel korábban ugyanakkor azt mondta, hogy a távozásra Tarlós István főpolgármester kérte, akivel erről "nagyon korrekt hangvételű megbeszéléseket folytattak". Jelezte azt is: az új városvezető arra is megkérte, hogy még néhány közgyűlést készítsen elő.

A főjegyző akkor arra emlékeztetett, hogy már 22 éve szolgálja a fővárost különböző beosztásokban. Mint fogalmazott, azt is szolgálatának tekinti, hogy tisztességesen, és korrektül távozik főjegyzői posztjáról.

A Fővárosi Közgyűlés következő ülése jövő szerdán, október 27-én lesz az Újvárosháza dísztermében. A 2011. január 1-jével betöltendő főjegyzői pályázatra várhatóan november 30-áig lehet jelentkezni. Az álláshely betöltéséhez előírt feltétel egyebek mellett az állam- és jogtudományi doktori vagy okleveles közgazdász képesítés, vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés, két év közigazgatási gyakorlat.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×