Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Elutasították a soroksári szavazat-újraszámlálást - a Fidesz fellebbez

Elutasította a helyi választási bizottság a Fidesz azon kérését, hogy Soroksár egyik egyéni választókerületében számolják újra az önkormányzati képviselőjelöltekre leadott szavazatokat. A párt várhatóan fellebbez a döntés ellen - közölte a Fidesz helyi szervezete pénteken.

Tájékoztatásuk szerint a helyi választási bizottság formai okok miatt utasította el a beadványukat, nem az érdemi résszel volt kifogása. Emiatt a Fidesz várhatóan fellebbezni fog a döntés ellen a Fővárosi Bíróságnál.

Egresi Antal, aki a vasárnapi helyhatósági választáson a Fidesz soroksári polgármesterjelöltje volt, hétfő este közölte az MTI-vel, hogy az önkormányzati képviselőjelöltekre leadott szavazatok újraszámlálását kérik a főváros XXIII. kerületének 4-es számú egyéni választókerületében, ugyanis vasárnap mindössze három szavazatnyi volt a különbség az első és a második helyezett között.

A választókerületben az első helyen végző Fuchs Gyula Pál (Civil Egyesület) 377 szavazatot kapott, míg a második helyezett Orbán Gyöngyi (Fidesz) 374-et. 34 szavazólap érvénytelen volt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×