Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
322.48
bux:
148052.59
2026. november 4. szerda Károly

Ismét a Marsra készül a NASA

Új Mars-missziót indít a NASA annak kiderítésére, hogy mi okozhatta a vörös bolygó légkörének eltűnését. Az amerikai űrkutatási hivatal a hét elején adott zöld utat a Mars felső légkörének és ionoszférájának tanulmányozására tervezett MAVEN-szonda létrehozásához.

A 438 millió dollár (85 milliárd forint) értékű projekt keretében készülő kutatóberendezést várhatóan 2013 novemberében indíthatják el a Mars felé.

A kutatást a Colorado-Boulder Egyetem vezeti, a szakemberek egyebek mellett arra próbálnak választ találni, hogy például mi történhetett azzal az Atlanti-óceán méretű vízfelülettel, amely a feltételezések szerint egykor a bolygó északi pólusáig érhetett és annyi vizet tartalmazott, mint amennyi a Föld vízkészletének egytizede.

A tudósok évtizedekig vitatkoztak azon, hogy a vörös bolygó egykori vízkészlete elérte-e azt a mennyiséget, ami beindíthatta volna a párolgással és csapadékképződéssel járó vízkörforgást.

A Nature Geoscience című tudományos szaklapban korábban megjelent tanulmány szerint a Mars felszínén 52 deltatorkolatra utaló üledékes területet találtak. Ezeknek a torkolatoknak több mint fele azonos magasságban található, azaz egy korábbi, nagykiterjedésű óceán partvonalait is jelölhetik.

A tudósok számításai szerint a 124 millió köbkilométer vizet tartalmazó ősi tenger a bolygó felszínének 36 százalékát boríthatta. Ezért most az a legfontosabb kérdés, amire választ szeretnének kapni a kutatók, hogy ez a temérdek mennyiségű víz hová tűnt a Marsról.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×