Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Budai Gyula: "A Pénzügyminisztériumból irányították a sukorói telekcserét"

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Pénzügyminisztériumból irányították a törvénytelen sukorói telekcserét.

A fideszes országgyűlési képviselő szombaton tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: minden kétséget kizáróan kiderült, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tudott arról, hogy csak a jogszabályok megszegésével bonyolítható le az említett ügylet.

A befektetők egyik fő kérése ugyanis az volt a kormányhoz, illetve a miniszterelnökhöz, hogy a Velencei-tó partján lévő telket csere útján szerezzék meg, kizárva ezzel a nyilvános pályáztatást és a versenytársakat - fűzte hozzá.

Állításait Budai Gyula a Pénzügyminisztérium belső levelezésére, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus iktatására, valamint Joav Blum, a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás egyik befektetőjének jogi képviseletét ellátó Bárd Károly levelezésére alapozta, amelyeket elmondása alapján szeptember 8-án át is adtak az ügyészségnek.

Ezen dokumentumok alapján világosan látszik, hogy a telekcserére vonatkozó iratokat a Pénzügyminisztériumba adták be, és Tátrai Miklós, az MNV akkori vezérigazgatója később onnan kapta az erre vonatkozó utasításokat - hangsúlyozta a kormányfő megbízottja. A politikus szerint ezt a szabálytalan eljárást egy kézzel írt, a sukorói telkek helyrajzi számát tartalmazó levél is bizonyítja, amelyet Árvai Csaba pénzügyminisztériumi főosztályvezető küldött Váry Andrásnak, az MNV igazgatójának.

Budai Gyula szerint szintén a Pénzügyminisztérium irányító szerepét támasztja alá az a levél is, amelyet Bárd Károly címzett Tátrai Miklósnak. Joav Blum ügyvédjének levelezése megdönti továbbá Bajnai Gordon volt kormányfő azon állítását is, hogy ő semmiről se tudott volna, hiszen Bárd Károly levelében úgy fogalmaz, hogy Bajnai Gordon "már kezdettől fogva ismeri a projektet" és korábban is találkozott Ronald S. Lauder üzletemberrel - fejtette ki.

A miniszterelnöki megbízott kiemelte: Árvai Csaba a vagyonkezelőhöz küldött levelében arról is ír, hogy a kaszinóberuházás befektetői szeretnék elkerülni a nyilvános versenyeztetést, vagyis cserét szeretnének. Budai Gyula szerint Gyurcsány Ferencnek tudnia kellett volna arról, hogy ez csak a jogszabályok megszegésével történhetett, de a volt kormányfő elfogadta Tátrai Miklós ellenkező tartalmú felvilágosítását a befektetőkkel tartott 2008. május 21-i találkozón.

A fideszes képviselő szerint Gyurcsány Ferenc így hivatali helyzetével visszaélve döntött ebben a kérdésben, esetleges büntetőjogi felelősségének megállapítása pedig az ügyészség feladata lesz.

Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálatot folytat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×