Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az ÁSZ bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést tett az OCÖ ellen

Hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Állami Számvevőszék ismeretlen tettesek ellen, miután megvizsgálta az Országos Cigány Önkormányzat elmúlt másfél éves gazdálkodását.

A számvevőszék csütörtöki közlése szerint a roma érdekképviseleti szervezet 2009. és 2010. első félévi gazdálkodásának vizsgálata során feltárt szabálytalanságok közül több megalapozza a bűncselekmény gyanúját.

Az ÁSZ közlése szerint a hűtlen kezelés egyebek között az önkormányzat működésével össze nem függő kiadások finanszírozásával, a számvitel rendjének megsértése a számviteli előírások folyamatos és súlyos megszegésével, az adócsalás elsősorban adófizetési kötelezettségek elmulasztásával valósult meg.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke azt mondta: az OCÖ az ÁSZ jelentését és munkaanyagait szakértőikkel közösen még értékelik, és a megállapításokkal kapcsolatos álláspontjukat hétfőn sajtótájékoztatón ismertetik.

Nagy Anna kormányszóvivő a július 14-i kormányülést követő sajtótájékoztatón közölte, hogy a kabinet kezdeményezte az OCÖ 2009. első félévi pénzügyi gazdálkodásának átfogó számvevőszéki ellenőrzését.

Két héttel korábban, július elsején a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy állami számvevőszéki vizsgálatot, egyúttal törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett Szászfalvi László nemzetiségi államtitkár az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) gazdálkodásával kapcsolatban, és egyúttal levélben szólította fel Kolompár Orbán OCÖ-elnököt, hogy a két vizsgálat lezárultáig ne tegyen semmilyen kifizetést.

Kolompár Orbán az ÁSZ-vizsgálattal kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott: örül az újabb vizsgálatnak, mert így "a médiacsúsztatásoknak", amelyek rossz fényben tüntetik fel az OCÖ-t, véget szabhatnak, hiszen "nem volt olyan év, hogy a kormány és más kormányzati ellenőrző szervek ne folytatták volna a vizsgálatot az OCÖ-ben, szinte egymásnak adták a kilincset".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×