Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.42
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Új alapokra helyeznék a magyar-szlovák kapcsolatokat - a nap legfontosabb hírei

Felújítja működését az összes magyar-szlovák vegyes bizottság. Egyebek mellett ebben állapodott meg a két ország miniszterelnöke a visegrádi négyek tanácskozása után tartott kétoldalú megbeszélésen.

Szijjártó Péter, a magyar kormányfő szóvivője közölte: Orbán Viktor és Iveta Radicová egyetértettek abban, hogy új fejezetet lehet nyitni a két ország kapcsolatában. A tárgyalások után a szlovák miniszterelnök úgy fogalmazott: máris jobb a szlovák-magyar viszony. Iveta Radicová közölte: a vegyes bizottságok foglalkoznak majd a szlovák-magyar viszonyban feszültséget okozó témákkal; ezekről addig nyilvánosan nem vitatkoznak a két ország politikusai. Előzőleg a visegrádi országok kormányfői egyetértettek abban, hogy szorosabb együttműködést kell kialakítani, mert ezzel hatékonyabban képviselhetik érdekeiket az Európai Unióban. A vendéglátó magyar miniszterelnökhöz hasonlóan a szlovák, a cseh és a lengyel kormányfő is kiemelt feladatként szólt az energiabiztonság megteremtéséről.

Bizottsági igen az alkotmánybíró-jelöltekre

Mind a nyolc alkotmánybíró-jelöltet támogatta az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. A testület fideszes elnöke azt mondta: a meghallgatás meggyőzte, hogy egyik jelölt esetében sem merülhet fel alkalmassági aggály. Balsai István a fideszes jelölt, Stumpf István alkalmasságát firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az ellenzék nem a jelölt alkalmasságát, hanem a törvényes feltételek hiányát kérte számon, de a jelölt 25 éves szakmai munkásságról számolt be. A jelöltekről csütörtökön szavaz a parlament.

Aggódik az MSZP az OVB-ért

A választások tisztaságát veszélyeztető, jogállamisággal ellentétes lépésnek tartja az Országos Választási Bizottság újraválasztásáról szóló kormányzati javaslatot az MSZP. Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő közleményében úgy véli: a testület lecserélése önmagában is alkotmányos aggályokat vet fel, az ellenzék által javasolt személyek figyelmen kívül hagyásával pedig tovább erősödik a politikai zsákmányszerzés gyanúja.

Cél: az állami bevételek növelése

Az állami bevételek növelését tartja legfontosabb feladatának a Vám- és Pénzügyőrség új vezetője. Béndek József emlékeztetett arra, hogy a költségvetés jelentős bevételektől esik el az adó- és vámbefizetések elkerülése miatt. Az új vezető közölte: az új bűnügyi főigazgató, Sors László kinevezésével a jövőben nagyobb hangsúlyt helyeznek a bűnügyi munkára.

Felmentették az OMSZ vezetőjét

Keddi hatállyal - eddigi munkája elismerése mellett, közös megegyezéssel - felmentette beosztásából Göndöcs Zsigmondot, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője - közölte a tárca. A tájékoztatás szerint a poszt betöltésére rövidesen pályázatot írnak ki, ennek elbírálásáig Gorove László általános főigazgató helyettes irányítja az Országos Mentőszolgálat munkáját.

Másodlagos élelmiszervizsgálat

Hatályba lépett a másodlagos élelmiszervizsgálatról szóló jogszabály; a törvény célja, hogy megakadályozza a rossz minőségű élelmiszerek terjesztését és beáramlását a hazai piacokra. A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján az Európa több országában már működő másodlagos élelmiszervizsgálattal - amely minden raktárat, hűtőházat és szállítmányt érint - a termékeket nemcsak az előállítás helyén, hanem a kereskedelmi láncok állomásain is ellenőrzik.

Munkaügyi ellenőrzés a Tescónál

Ellenőrzést kezdett a Tesco áruházlánc budaörsi telephelyén az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Közép-magyarországi szervezete. Gedeon András szóvivő elmondta: felügyelőséghez érkezett bejelentésekben elsősorban a munka- és pihenőidő betartását, valamint a szabadságok kiadásának gyakorlatát kifogásolták. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: csalás miatt ismeretlen tettes ellen folytatnak eljárást; a szükséges bizonyítékok begyűjtése jelenleg is tart az áruház központjában.

Másodfokú hőségriadó szerdától

Szerdától másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A döntés oka, hogy erősödik a nappali felmelegedés. A napi középhőmérséklet szerdától egyre több helyen 25 fok közelében, vagy a fölött alakul. Közben általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a fővárosban, valamint Fejér és Zala megye erdőiben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Az intézkedés értelmében a kijelölt tűzrakó helyeken, az erdők határától számított 200 méteren belül, valamint a közút- és vasút mentén lévő erdősávokban is tilos tüzet gyújtani.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×