Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.42
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Matolcsy: nincs veszélyben a magyar gazdaság stabilitása - a nap legfontosabb hírei

Nyitott a tárgyalások felújítására Magyarországgal a Nemzetközi Valutaalap, de erre nem rögzítettek időpontot a kormánnyal. Ezt az IMF budapesti állandó irodájának vezetője mondta a Reuters Insider tévének.

Irina Ivascsenko úgy fogalmazott: ha a magyar kormány visszahívja a delegációt, akkor azonnal jönnek. Előzőleg nemzetgazdasági miniszter egy bécsi nemzetközi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nincs veszélyben a magyar gazdaság stabilitása a Nemzetközi Valutaalap és az unió delegációjának távozása miatt. Matolcsy György megismételte: a kabinet elkötelezett az idei, GDP-arányosan 3,8 százalékos hiánycél mellett. A forint gyengüléséről Matolcsy György azt mondta: jelenleg a régióban minden nemzeti fizetőeszköz nehéz helyzetben van.

Heves vita az Országgyűlésben

Heves vita bontakozott ki az Országgyűlés ülésén napirend előtt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokról. A Fidesz frakcióvezetője szerint, ami a forint körül zajlik, az nyomásgyakorlás. Lázár János hangsúlyozta: a kabinetnek van intézkedési terve a bevételek növelésére. Az MSZP a pénzügyi tárgyú törvénycsomag visszavonását javasolta. Mesterházy Attila frakcióvezető szerint a forintárfolyam alakulása érzékenyen érinti a devizahitellel rendelkező másfél millió családot. A jobbikos Hegedűs Tamás úgy vélte: az IMF és az unió célja, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra álláspontja feladásáért.

Nem változott az alapkamat

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékos mértékén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. Az ülés után kiadott közleményben a monetáris tanács azt közölte: sajnálattal vette tudomásul, hogy elhalasztották a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió hitelmegállapodás-felülvizsgálatának lezárását, ugyanakkor megnyugtatónak értékelte, hogy a kormány kinyilvánította elkötelezettségét a költségvetési konszolidáció folytatása mellett.

Csütörtökön szavaznak a képviselők az alkotmánybírókról


Mind a nyolc alkotmánybíró-jelöltről szavaz az Országgyűlés csütörtökön - jelentette be a fideszes Balsai István az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság ülése után. A testület elnöke elmondta: az eseti bizottság a pártok által javasolt mind a nyolc személyt jelöltnek tekinti, ezért az alkotmányügyi bizottság kedden mindannyiukat meghallgatja.

Leváltották a Jobbik frakcióvezető-helyettesét

Leváltották a Jobbik frakcióvezető-helyettesi posztjáról Pősze Lajost. A párt elnöke, frakcióvezetője a testület ülése után a politikus Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozatával indokolta döntését. Vona Gábor úgy fogalmazott: a lépést figyelmeztetésnek szánták. A Magyar Nemzet hétvégi számában Pősze Lajos úgy nyilatkozott: nem szerencsés az, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a Magyar Gárdára vagy Budaházy Györgyre gondolnak.

Csökken az üzemanyagok ára


Három forinttal csökkenti a gázolaj és két forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol - értesült piaci forrásokból a Portfolio.hu. Sándor Dávid, a portál elemzője az InfoRádióban azt mondta: ezzel a benzin átlagára 340 forintra, a gázolajé pedig 323 forintra csökken.

Dolgozókat vesz fel a Hankook

Az idén összesen 450 dolgozót vesz fel, és továbbképzi magyar dolgozóit a dél-koreai Hankook Tire. Roy Katalin, a gumigyártó cég magyarországi társaságának kommunikációs menedzsere elmondta: regisztrált munkanélkülieknek kínálnak szakképzést és garantált munkahelyet; a magyarországi gyár megduplázza kapacitását, és 700 szakmunkást vesz fel.

Kovács István jelölteti magát MOB-elnöknek

Jelölteti magát a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségére Kovács István. Az olimpiai bajnok ökölvívó azután beszélt erről, hogy Schmitt Pál vasárnap jelezte: köztársasági elnökké választása miatt nem maradhat a poszton.

Kevesebb szabálytalanság a Balatonnál


Az elmúlt évekhez képest kevesebb szabálytalanságot találtak a balatoni ellenőrzéseknél a fogyasztóvédelem munkatársai. Halas Ernőné, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-Dunántúli Felügyelőségének igazgatója az InfoRádióban elmondta: június 21. óta 400 vendéglátó egységet kerestek fel, és az esetek 15 százalékában észleltek szabálytalanságot.

Tűzgyújtási tilalom a budapesti erdőkben

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a budapesti erdőkben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága. Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az InfoRádióban elmondta: tilos tüzet gyújtani a kijelölt tűzrakó helyeken és az erdő határától számított 200 méteres sávban.

Művészetek Völgye: hét település, 1600 program

Hét Balaton-felvidéki településen összesen 1600 programot rendeznek és három ezren lépnek fel július 23-a és augusztus 1-je között a jubileumi, 20. Művészetek Völgye fesztiválon. Márta István igazgató Vigántpetenden azt mondta: várhatóan július 31-én a pulai színházsátorban nagyszabású völgygála lesz, amelynek teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlják fel.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×