Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.42
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Lázár: A Fidesz nem támogatja a kispénzűek megsarcolását

A Fidesz-frakció határozottan állást foglalt a bankadó mellett - közölte a képviselőcsoport tanácskozása után Lázár János. A frakcióvezető azt mondta: "lesz bankadó 2010-ben, lesz 2011-ben is". Közölte azt is, nem látnak lehetőséget arra, hogy "a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kéréseinek eleget téve" megsarcolják azokat az embereket, "akiket az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása gatyára vetkőztetett".

Lázár János kifejtette: a frakcióülésen Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatást adott az IMF és az Európai Unió, valamint Magyarország közötti tárgyalásokról. Ezzel kapcsolatban a képviselőcsoport vitát folytatott le a helyzetről, és "teljesen egyértelművé vált", hogy az MSZP az IMF oldalára állt a nyugdíjasokkal, a családosokkal és a kispénzűekkel szemben - mondta.

A Fidesz-frakció ugyanakkor határozottan állást foglalt a bankadó mellett; "mi a bankadót választjuk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a képviselőcsoport álláspontja az, hogy semmilyen támogatást nem tud nyújtani a kormánynak a kispénzűek, a nyugdíjasok, a családok megsarcolásához.

"Nem látunk arra lehetőséget és módot, hogy az IMF kéréseinek eleget téve megsarcoljuk azokat az embereket, akiket az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása gatyára vetkőztetett" - hangsúlyozta Lázár János. Szerinte a szocialisták továbbra is a bankok és az IMF mellett vannak.

Arra a kérdésre, volt-e szó arról a frakcióülésen, hogy mi a megoldás arra, hogy a piacok "nem túl jól reagáltak" az IMF-EU-tárgyalásokkal kapcsolatos hírekre, Lázár János megismételte: a frakció világossá tette a kormányfő számára, hogy nem tud olyan megszorításokat támogatni, amelyek a kispénzűektől vesznek el forrásokat. "Olyan kormányzati politikát várunk el", amely megvédi a nyugdíjasokat, a családosokat, a kispénzűeket - erősítette meg.

A bankadóról szólva hangsúlyozta: véleményük szerint azoknak kell a terhet viselniük, akiknek erre lehetőségük van. Ma Magyarországon pénz az embereknél már nincs, az kizárólag a gazdasági-pénzügyi szektorban, a pénzügyi szolgáltatóknál, az energiaszektorban, a távközlési szektorban van - mondta.

"Eszünk ágában sincs" elhalasztani a bankadóról szóló zárószavazást a parlamentben - jelentette ki kérdésre, hozzáfűzve: "lesz bankadó 2010-ben, lesz 2011-ben is".

A forintpiac esetleg megnyugtatására vonatkozó felvetésére Lázár János úgy reagált, ez a kormánynak a dolga, de a frakció jelenlegi véleménye szerint nincs szükség erre. A forint-euró árfolyam hétfői állásával kapcsolatban nyugalmat javasolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×