Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Tölgyessy: A várható népszavazás "a kormányról is szólni fog, nem csak az alaptörvényről"

Ünnepnap volt a szombat, hiszen a hatalomváltás napja mindig az - mondta el a Lánchíd Rádióban Tölgyessy Péter. Ám a politikai elemző úgy látja: sokáig ez az ünnepnap volt az utolsó, és munkanapok sora vár a Fidesz-KDNP-pártszövetségre és a nemzeti ügyek kormányára. Kiemelte: a kétharmados többség birtokában nem is hátrálhat meg a polgári pártszövetség az alkotmányozástól, ez azonban várhatóan népszavazáshoz fog vezetni.

A beiktatást és az esküt megelőző kormányprogramvitában felmerült baloldali érveket Tölgyessy úgy minősítette, hogy azok az 1980-as évek eszméiből fakadnak. Abból a balliberális felfogásból vezethetők le, hogy a politikát alapvetően a számok határozzák meg, a mögöttük álló személy nem számít.

"Egy demokratikus berendezkedésű országban ez azonban nem egészen így van" - mondta Tölgyessy a rádiónak nyilatkozva. Az elemző rámutatott arra: Nyugaton nincs is vita a program elfogadásáról, általában egy politikai nyilatkozat beterjesztése után bizalmi szavazáson döntenek a kormányfőről. A programban megfogalmazott prioritásokról úgy szólt Tölgyessy, hogy azokkal minden józan magyar ember egyet tud érteni, ám Orbán Viktortól és a Fidesztől el is fogják várni, hogy megvalósítsa ezeket a célokat.

Az elemző szerint a miniszterelnök ezért is beszél forradalomról, hogy hangsúlyozza, mennyire szakítani akar a "kisiklott rendszerváltás" elmúlt húsz évével. Tölgyessy szerint időben többről van szó, hiszen a 35 évvel ezelőtti olajválság óta ugyanaz történik az országban: a kormány megszorít, majd reformokat helyez kilátásba, amelyek vagy megvalósulnak, vagy nem.

"Ettől azonban nem lett jobb, igazságosabb, eredményesebb Magyarországon az élet." Új, boldog békeidőkre vágynak a magyarok - így Tölgyessy, aki szerint Orbán Viktor is látja ezt, ezért akar új rendszert felépíteni, amiről máris egy új nyelven kezdett beszélni. Ezzel a kormányfő "tulajdonképpen már most megduplázza a tétet, hiszen azt sugallja, hogy minden nagyon másként lesz".

Az elemző szerint Orbán nem is tehetett mást, nem mondhatta, hogy egy szokványos kormányváltáson vagyunk túl és hogy a megszokott politizálás következik. Kiemelte, hogy a kétharmados többség birtokában nem is hátrálhat meg a polgári pártszövetség az alkotmányozástól, ez azonban várhatóan népszavazáshoz fog vezetni.

"Ez pedig két év múlva már a kormányról is szólni fog, nem csak az alaptörvényről, ezért a szimbolikus ügyek mellett rendezni kell a valós problémákat is." Tölgyessy elmondta: mindannyiunk érdeke, hogy sikerüljön a Fidesz kormányzása, és ez nem is lehetetlen szerinte, mivel a jelenleg feléjük áramló reménnyel hegyeket lehetne mozgatni.Tölgyessy szerint ez az egyik oka annak, hogy a legfrissebb elemzések szerint is nőtt a miniszterelnök népszerűsége, a másik oka pedig az, hogy nincs ellenzéke. Úgy véli, hogy a Jobbik rendszerellenessége miatt, a Lehet Más a Politika zöldpárti jellegéből, az MSZP pedig nehéz helyzetéből adódóan nem képes arra, hogy kialakítsa magáról a váltópárt képét.

A szocialisták kapcsán úgy értékelt, hogy Gyurcsány Ferenc szereplése a párt két bázisát, a kádári kisembert és a reformértelmiséget elidegenítette az MSZP-től. Úgy látja, a fiatalítás csak karrieristákat hozott a régi nevek mellé, ráadásul számtalan korrupciós botrány fűződik a nevükhöz. Ezért az elemző szerint a szocialistákat szinte újra ki kell találni, egy dolgot ennek kapcsán le is szögezett: olyan elutasított vezető mögé, mint Gyurcsány, nem állhatnak.

Tölgyessy hangsúlyozta: szükség van a politikai mellett közgazdasági programra is. "Enélkül a Fidesz nagyon rosszul járna, hiszen meg kell győznie a befektetőket és a hitelezőket" - mondta.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalásokról elmondta: tévhit az, hogy az IMF maga dönti el, hogy kit sanyargasson a hitelhez jutott kormány, Tölgyessy szerint őket csak a szám, a hiány érdekli. "Aztán hogy melyik ujjunkba harapunk, arról mi, pontosabban a mi kormányunk dönt" - mondta az elemző, hozzátéve, hogy ha már ez a döntés megszületett, akkor ahhoz tartania kell magát az országnak. Három olyan "csontvázra" is rámutatott, amiket Bajnai Gordon kormánya hagyhatott a szekrényben: ilyennek nevezte a közalkalmazottak választások előtt kifizetett kompenzációját, amelyet az elvett 13. havi bér helyett kaptak.

"Csontváz" szerinte a gázártámogatás is, amely egyszerűen elfogyott és ezt az új kormány vagy nem fizeti ki, vagy forrást talál rá. A harmadik pedig az a rossz gyakorlat, amellyel a Bajnai-kabinet sem szakított: a MÁV adósságainak piaci hitele, amelynek visszatérítése az államháztartásban jelentkezik.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×