Infostart.hu
eur:
385.42
usd:
331.38
bux:
120804.77
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Bencze Józsefet is feljelentették

Az országos rendőrfőkapitányt is feljelentették azok, akik a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a budapesti polgárőrség elnökének megbízási szerződése miatt hűtlen kezeléssel vádolják Budapest főkapitányát - közölte a Népszabadság.

A lap szerint a lényegében névtelen bejelentés azt kifogásolja, hogy Bencze József bár tudott Tóth Gábor Budapest rendőrkapitányának - a bejelentők szerint - bűncselekményt megvalósító szerződéseiről, nem tett semmit a jogsértő állapot megszüntetésére. A bejelentés alapján a főügyészség ismeretlen tettese ellen kedden nyomozást rendelt el. Az Országos Rendőr-főkapitányság cáfolta a Központi Nyomozó Főügyészségnek megküldött bejelentés állítását.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Az amerikai gazdaság gyorsul, a Fed befejezte a szigorítást, az inflációs adatok megnyugtatóak – a tőzsdék mégsem tudnak új lendületet venni, hiszen például a Nasdaq 100 sem emelkedett hónapok óta új csúcsra. Miért fullad ki minden ralikísérlet, amikor a hírek látszólag tökéletesek? A válasz nem a kamatokban és nem is a vállalati jelentésekben rejlik, hanem a pénzügyi rendszer "gépházában", ahol csendben, de radikálisan átrajzolódtak az erőviszonyok. Egy kritikus védőháló épp most foszlott semmivé, és a Fed kénytelen volt a színfalak mögött beavatkozni - de az eredmény egészen más lehet, mint amire a piac számít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×