eur:
397.26
usd:
356.82
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

A kormány befagyasztja a tartalékokat

Oszkó Péter szerint annak ellenére teljesíthető az idei hiánycél, hogy a deficit több mint 75 százaléka már az első negyedévben megvalósul az idén. A kockázatok miatt a kormány a teljes stabilitási tartalékot befagyasztja.

A pénzügyminiszter az IMF és az EB delegációjával közösen tartott sajtótájékoztatón a deficitet firtató kérdésre azt mondta: az idei mintegy 170 milliárd forintra tehető kockázatokat - az 50 milliárdos vagyonadó kieséssel együtt - kedvező változások csökkentik: például a magánnyugdíjpénztári visszalépések 60 milliárddal, illetve a kamatpályából is adódik mintegy 50 milliárdos megtakarítás.

Lényegében a vagyonadókiesés miatti 50 milliárdos tétel sorsa kétséges, ezért befagyasztják a teljes stabilitási tartalékot.

A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy javított a kormány az idei GDP előrejelzésén, a korábbi 0,3 százalékkal szemben 0,2 százalékos csökkenést vár, és továbbra is azzal számol, hogy tartható a tavalyi 3,9 százalékos és az idei 3,8 százalékos eredményszemléletű, GDP arányos államháztartási hiánycél.

A korábbinál kisebb visszaesés nem a belső fogyasztás, hanem az export vártnál nagyobb élénkülésének köszönhető - mondta. Hozzátette: a hiánycél teljesítéséhez továbbra is szigorú fiskális politikára és a tartalékok minél teljesebb megtartására van szükség.

A pénzügyminiszter bejelentette azt is, hogy további részletet az IMF és az EB által 2008 októberében nyújtott 20 milliárd eurós hitelkeretből nem hív le a kormány, mivel az ország piaci finanszírozása megoldott. A szakmai együttműködésre azonban véleménye szerint továbbra is szükség van a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, így ennek fenntartását a következő kormánynak is javasolja.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×