Infostart.hu
eur:
355.77
usd:
311.39
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

A Fidesz megkérdezi a minisztert, egyetért-e Mesterházyval

Az MSZP-frakciónak a parlament előtt kell állást foglalnia arról, hogy egyetért-e a szocialista miniszterelnök-jelölt azon kijelentésével, amellyel Mesterházy Attila megsértette az orvostársadalmat - mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa.

Mesterházy Attila a közelmúltban egy fórumon azt a kérdést fogalmazta meg, rábízhatja-e magát egy közismerten baloldali beteg egy jobboldali gondolkodású orvosra.

Pesti Imre közölte: pártja azt gondolta, hogy az MSZP bocsánatot fog kérni, mert ilyen mondat után egy európai országban ezt teszik. Ez viszont nem történt meg, ezért a Fidesz a parlament hétfői ülésnapján interpellációban "készteti állásfoglalásra" az MSZP-frakciót. Megkérdezik Székely Tamás egészségügyi minisztert is, hogy ő maga azonosul-e Mesterházy Attila kijelentésével.

Kitért arra is, hogy eddig egyetlen szocialista politikus sem határolódott el ettől a kijelentéstől, ami azt jelenti, hogy azonosultak vele. Hozzátette: az orvosszövetségeket, kamarákat is komolytalannak tekintik a szocialisták és Rácz Jenő, volt egészségügyi minisztert is "majdhogynem hülyének tartják", amiért elhatárolódott a mondattól.

A fideszes politikus megjegyezte: biztos abban, hogy ezeket a mondatokat nem Mesterházy Attila orvos édesapja sugallta. Megdöbbentőnek nevezte, hogy egy orvos családba született fiú ilyen "megengedhetetlen" mondatokat mondjon.

Úgy vélte folytatódik az "őszödi mentalitás", ezt folytatja az MSZP és Mesterházy Attila is.

Hangsúlyozta: Mesterházy Attilának bocsánatot kell kérnie kijelentéséért, az MSZP-nek pedig vagy el kell határolódnia attól, vagy szintén bocsánatot kell kérnie.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×