Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

A baloldal nem tudott megegyezni, berekesztették a Közgyűlést

A tervezettnél korábban, délelőtt 11 órakor berekesztette rendkívüli ülését a Fővárosi Közgyűlés, így több, már napirendre vett pontról nem is szavaztak a képviselők.

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester határozatképtelenségre hivatkozva zárta be az ülést, ellenzéki képviselők azonban az MTI-nek azt mondták: azért nem tudták folytatni a munkát, mert a két korábbi koalíciós párt, az MSZP és az SZDSZ nem tudott megegyezni személyi kérdésekben, így például a felügyelőbizottsági tagok visszahívása ügyében.

A közgyűlés zárt napirendi pont tárgyalásánál ért véget, így mire az újságírókat újra visszaengedték a díszterembe, a képviselők többsége már távozott.

A közgyűlés így nem tárgyalt a központi szennyvíztisztítóval kapcsolatos előterjesztésről, és nem esett szó a BKV és a kormány közötti finanszírozási szerződésről sem.

Utóbbit azért nem terjesztették a képviselők elé, mert a két korábbi koalíciós párt nem tudta volna garantálni az elfogadáshoz szükséges többséget a Hagyó Miklós (MSZP) képviselő lemondása után kialakult kiegyenlített erőviszonyok mellett. (Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek így jelenleg összesen 33 képviselője van az átmenetileg 66 tagú Fővárosi Közgyűlésben.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Magyar Péter tegnap arra szólította fel Novák Katalint, hogy három év hallgatás után adjon magyarázatot a kegyelmi ügy részleteire, miután a Sándor-palota által közzétett iratok alapján K. E. kegyelmi eljárásában nem látszik egyértelműen, milyen szempontok vezettek a kedvező döntéshez. Novák Katalin kabinetfőnöke ma elárulta, hogy Balog Zoltán református püspök személyesen és intenzíven járt közben Kónya Endre kegyelmi kérvénye érdekében a volt államfőnél. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálása során kiderült, hogy 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel az idei költségvetésben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×