Infostart.hu
eur:
355.05
usd:
311.63
bux:
139423.6
2026. június 30. kedd Pál

Demszky szerint nem meglepő Hagyó lemondása

Az MSZP által az elmúlt napokban kiszivárogtatottak, illetve a párt részéréről elhangzott nyilatkozatok alapján Demszky Gábor nem tartja meglepőnek Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes lemondását közgyűlési tagságáról.

Minderről az Ulmban tartózkodó főpolgármester kedden nyilatkozott az MTI berlini irodájának, hangsúlyozva, hogy nem érte meglepetésként a hír.

Demszky úgy vélte: Hagyó Miklós szerepét nyilvánvalóan a rendőrségi, ügyészségi és fővárosi vizsgálatok együttesen tisztázhatják majd. "Addig senki felett nem szabad ítéletet mondani, amíg az igazságszolgáltatás a megfelelő vizsgálatokat nem folytatja le" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×