Infostart.hu
eur:
354.78
usd:
311.54
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Hagyó a döntése előtt egyeztet a XII. kerületi elnökséggel

Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes a döntésénél figyelembe veszi majd a fővárosi MSZP-elnökség hozzá intézett kéréseit és Lendvai Ildikó pártelnök erre vonatkozó véleményét, de mielőtt határoz, kedden délután még szeretne egyeztetni a XII. kerületi szocialistákkal a kialakult helyzetről.

Hagyó Miklós az MTI-nek hétfőn azt mondta: az egész MSZP-nek tartozik elszámolással, de úgy etikus, ha a döntés előtt az őt delegáló és az általa vezetett alapszervezet elnökségével konzultál.

Hozzátette: a megbeszélés után megválaszolja a budapesti elnökség kéréseit.

Hangsúlyozta: tiszta a lelkiismerete.

Az MTI-nek arra a kérdésére, mi a véleménye az atv.hu-n megjelent szombati hírről, miszerint terhelő vallomást tett rá Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató, úgy válaszolt: sajtótalálgatásokkal nem foglalkozik, a hatóságok teszik a dolgukat.

Az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn arra kérte Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, hogy lépjen vissza az egyéni képviselő-jelöltségtől, mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról.

Hagyó Miklós jelenleg a XII. kerületben (Budapest 18. választókerületében) képviselőjelölt, és harmadik helyen van az MSZP fővárosi választási listáján, ami biztos befutó helynek számít.

Lendvai Ildikó pártelnök közleményben közölte az MTI-vel: az MSZP országos vezetése egyetért a fővárosi elnökség kérésével, a döntést "szükségesnek és elkerülhetetlennek" tartják a jelenlegi helyzetben. A XII. kerületi szervezet viszont kiállt a politikus mellett.

Burány Sándor hétfőn azt is hangsúlyozta: továbbra is bíznak abban, hogy a politikus ártatlan, de "a körülötte kialakult politikai helyzet" miatt visszalépésre kérik.

Az ügy előzménye, hogy az atv.hu szombaton - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja - írta a portál.

Az atv.hu úgy tudja, hogy hétfőtől már az ügyészség folytatja a történtek felgöngyölítését, amit az indokol, hogy az ügynek politikai szála van.

A fővárosi MSZP a megyei pártszervezetek közül az elsők közt fejezte be tavaly a jelöltállítási folyamatot és fogadta el a választási listát. A fővárosi koalíció felbomlása, a BKV körüli botrányok és Hagyó Miklós miatt később voltak próbálkozások arra, hogy a lista változzon, de a kezdeményezések mögött végül nem volt számottevő erő.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Nagy bajban vagyunk, hiszen a világ gyorsan melegszik. Ráadásul Európán belül Magyarország középső része a leginkább – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke arról is beszélt, hogy ma már nem elképzelhetetlen az 50 Celsius-fokos hőmérséklet hazánkban, illetve hogy három hete még nem tudtuk, hogy ilyen súlyos lesz ez a hőhullám, ami nagyon fontos figyelmeztető jel kell legyen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mi várható a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Az előzetes adatok alapján emelkedés jöhet az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×