Infostart.hu
eur:
354.45
usd:
311.24
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Fidesz: felvetődik Gyurcsány büntetőjogi felelőssége is

A Fidesz meghallgatná Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Veres János volt pénzügyminisztert is a költségvetési bizottság keddre összehívott ülésén, mert "kiderült", mindketten "szándékosan hazudtak" az ország gazdasági állapotáról - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője

Gyurcsány Ferenc politikai felelőssége mellett felvetődik a büntetőjogi felelőssége is - mondta sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, emlékeztetve, hogy a Fidesz feljelentést tett gazdasági adatok meghamisítása és eltitkolása miatt.

Hozzátette: a közölt és a valódi adatok között mintegy 1000 milliárd forintos különbség is volt. "Szándékosan átverték a magyar embereket, nagy károkat okoztak az országnak, ezért is nem maradhat szankció nélkül" - jelentette ki a helyettes szóvivő.

Elmondta, a Fidesz szeretné, ha mindkét politikus megjelenne a költségvetési bizottság keddi ülésén és válaszolna arra, miért hamisították meg a valós számokat.

Az Országgyűlés honlapján olvasható bizottsági meghívó szerint Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke a következő napirendi ponttal hívta össze a testületet: az államadósságról, a költségvetés hiányáról és a kormányzati szektor hitelfelvételeiről szóló kimutatások, prognózisok valódisága.

A Fidesz a napokban többször is hivatkozott arra, hogy 2006-ban a kormány "letiltotta a valós államháztartási adatok közzétételét".

Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerdán - amikor feljelentette Gyurcsány Ferencet és Veres Jánost - arra hivatkozott: a Fővárosi Ítélőtábla Langmár Ferenc újságíró feljelentése alapján megállapította, hogy "súlyos mértékben megsértették az adatvédelmi törvény azon rendelkezését, amely az adatok nyilvánosságra hozatalát rendeli el", és kötelezte a KSH-t, hogy tegye közzé az uniós társintézményének már megküldött adatokat.

A fideszes politikus szerint ennek az ítéletnek fényében indokolt, hogy a párt ismét feljelentést tegyen Gyurcsány Ferenc és Veres János ellen.

Címlapról ajánljuk
Már Magyar Péter is próbálja megfegyelmezni a lakosságot – itt az üzenet

Már Magyar Péter is próbálja megfegyelmezni a lakosságot – itt az üzenet

A helyzet rendkívüli, az ország több területén már kritikus a helyzet a vízellátásban – mondta a miniszterelnök.

Jön a fizetéskorlátozás és a Szuverenitási Hivatal megszüntetése

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×