eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Milliókra büntették a józsefvárosi önkormányzatot

Jogsértőnek minősítette a közbeszerzési döntőbizottság a Józsefvárosi Önkormányzat által kiírt parkolási közbeszerzési eljárást. A Közbeszerzések Tanácsa honlapján olvasható határozat szerint a VIII. kerületi önkormányzatot 2 millió, míg a felhívást ellenjegyző ügyvédet 100 ezer forintra bírságolták.

A közbeszerzési döntőbizottság indoklása szerint a pályázat alkalmassági feltételeinek egyik pontját lényegében a Centrum Parkoló Kft.-re szabták, és így kizárták a versenyből a többi lehetséges ajánlattevőt. A józsefvárosi önkormányzat augusztus 9-én indított egyszerű közbeszerzést a kerületi parkolóhelyek üzemeltetésére.

Jogsértőnek tartották azt a feltételt is, amely szerint csak az a cég tehet ajánlatot, amelynek a megelőző 3 évben legalább 600 millió forint forgalma volt önkormányzati parkolóhelyek üzemeltetéséből, és napi 24 órás ügyfélszolgálatot tart fenn. A nyertes 10 évig üzemeltethette volna a több mint 2.700 parkolóhelyet, amelyek száma ezerrel bővülhet a következő hónapokban.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×