Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Volánbusz Zrt. új MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbuszai a járművek esztergomi bemutatóján 2021. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Három évre ítélték a Volánbusz-ügy egyik kulcsfiguráját

A bíróság a letöltendő börtönbüntetések mellett kártérítést is megítélt a jogutód számára, illetve vagyonzárat rendelt el bizonyos gyanús kimentési kísérletek miatt.

Börtönbüntetésre ítélték a Volánbusz egykori vezérigazgatóját. Fekete Antalt és társait egy korábbi, állami tulajdonú regionális közlekedési vállalatnál elkövetett hűtlen kezelés miatt vonták felelősségre, egyben kötelezték őket, hogy a jogutód MÁV-nak fizessenek 744 millió forintos kártérítést – írja a 24.hu.

Fekete Antalra 3 év letöltendőt szabott ki a bíróság a Volánbusz Zrt.-be beolvadt közlekedési vállalatnál (a DAKK Zrt.-nél) történt visszaélések, elsősorban a buszbeszerzések miatt. A nem jogerős ítélet szerint a nevezett bűncselekmények még azelőtt kezdődtek, hogy a volt vezérigazgatót kinevezték volna a Volánbusz Zrt. élére, ahol 2015 és 2018 között vezérigazgató volt.

A bíróság vagyonzárat is elrendelt, az ítéletből ugyanis gyanús vagyonkimentési manőverek rajzolódtak ki, ám az intézkedés miatt a vádlottak terve végül meghiúsult.

Az ügyben a harmadik Orbán-kormány fejlesztési miniszterét, Seszták Miklóst is tízmilliárd forintot meghaladó kenőpénz átvételével gyanúsítják.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×