Infostart.hu
eur:
360.78
usd:
309.79
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Nagy arányú adócsökkentést ígér Orbán Viktor

Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedd este.

A politikus arra nem válaszolt, hogy hány százalékos lesz a csökkentés. Mint mondta, ez attól függ, hogy hány "csontvázat találunk a szekrényben". Konkrét számokat akkor lehet majd tudni, ha ismerik a magyar gazdaságnak a választások utáni pontos állapotát - tette hozzá.

Hangsúlyozta azonban: minél nagyobb bajban van az ország, annál inkább adót kell csökkenteni.

Az időnként éles hangvételű műsorvezetői felvetések, kérdések egyikére válaszolva Orbán Viktor közölte: a Fidesznek nincsenek olyan nevű ellenfelei, hogy MSZP és Jobbik. Az ő ellenfeleiket úgy hívják, hogy szegénység, munkanélküliség, eladósodottság, a közrend felbomlása, anarchia, erőszak, hivatallal való visszaélés - sorolta, hozzátéve: ha e szavakból az emberek ráismernek egy-egy pártra, arról nem ő tehet.

Az esetleges kétharmados parlamenti többséggel összefüggésben azt ajánlotta kérdezőjének, ne tegyen erre nagy téteket. Ismét kijelentette: olyan kormányban nem vállal szerepet, amelyben akár MSZP-s, akár jobbikos van.

A pártelnök úgy vélekedett, a benyújtott költségvetésben nincs semmi, ami a jövőt szolgálná. A büdzsé szerinte blöff, hazugság, mert mintegy 1.300 milliárd forinttal több a hiány, mint amennyit a jövő évre tervezett költségvetés bevall.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt mondta, azért nem hisz a hitelminősítő intézeteknek, mert "felnőtt ember". "Ha ki akarom alakítani a költségvetésről a véleményemet, akkor nekem nem hinnem kell valakinek, a szocialistáknak vagy a hitelminősítőknek. Én saját magamban bízom" - fogalmazott.

A költségvetés-alkotással kapcsolatban kijelentette: szerinte a hároméves büdzsé az ideális. A folytatásban azonban arra a kérdésre nem adott egyértelmű választ, hogy ő szeretné-e megvalósítani a hároméves költségvetést.

A negyvenperces interjúban hosszan beszélgettek a Fidesz azon tervéről, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtene. A műsorvezető felvetésére, hogy az évente százezer új munkahely létrehozásának ötlete pillanatnyilag olyan, hogy arra "Obama elnök vagy Merkel kancellár is megnyalná mind a tíz ujját", Orbán Viktor azt mondta: "én már csináltam ilyet".

Molnár Oszkár fideszes parlamenti képviselő, edelényi polgármester országos visszhangot kiválót kijelentéseivel kapcsolatban a Fidesz-elnök kifejtette: ez egy olyan beszédmód, amelyet nem lehet elfogadni. Ilyen állításokat tenni káros, veszélyes, bizonytalanságot kelthet az emberekben - jegyezte meg. Arra, hogy Molnár Oszkár képviselőjelölt lesz-e, azt mondta, ha az edelényi fideszesek és szövetségeseik javaslata eljut hozzá, majd akkor meg fogják beszélni.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e a Fidesznek miniszterelnökhelyettes-jelöltje, Orbán Viktor úgy válaszolt, ez nem egy lényeges kérdés, hanem csak kampánykérdés.

Címlapról ajánljuk
Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Az Egyesült Arab Emírségek “terrortámadásnak” minősítette a Barakah atomerőművet ért dróntámadást. A légvédelem két másik pilótanélküli gépet lelőtt, a becsapódott darab pedig nem okozott nagyobb kárt. Ennek ellenére súlyos eszkalációról van szó, amely az arab világ egyetlen atomerőművét érintette.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×