Infostart.hu
eur:
360.46
usd:
309.54
bux:
132078.75
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Tiltakozások a jövő évi költségvetés megszorításai ellen

A jövő évre tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei miatt tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet az Országos Szülői Értekezleten. A demonstrációt meghirdető Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: a jövő évi költségvetés tervezete szerint 63 milliárd forintot vonnak ki a közoktatásból, ezért veszélybe kerül a tanítás és a gyermekek ellátása is.

Kerpen Gábor hangsúlyozta: nem lehet tovább csökkenteni a gyerekek után járó finanszírozást. A demonstráción résztvevők szerint jövőre jelentősen emelkedik az óvodai, iskolai csoportok létszáma, miközben egyre több pedagógust bocsátanak el.

A jövő évi megszorítások ellen tiltakoztak a bölcsődei dolgozók is. Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban azt mondta: jövőre a csoportlétszámok az optimális 10-ről 16-18 fősre emelkednek, ugyanakkor a dolgozók legalább 4 százalékos reálkereset-csökkenésre számíthatnak 2010-ben.

Címlapról ajánljuk
Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×