Infostart.hu
eur:
361.03
usd:
310.67
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Új Kulcsár-per indulhat

Lapinformáció szerint a Kulcsár Attila és társai ellen hozott nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy ezt indítványozta Sódor István, a szervezet vezetője. A lap szerint a Kulcsár-dosszié már két hete a Legfőbb Ügyészségen van.

A lapt azt írta, hogy ha ezen a fórumon is a hatályon kívül helyezés mellett foglalnak állást, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának kell döntenie arról, hogy alaposnak találja-e az ügyészség indítványát. Ha igen, a teljes bizonyítási eljárást meg kell ismételni.

A Varga Zoltán vezette bírói tanács 2006. május elején kezdte meg a per tárgyalását, és két évvel később, 92 tárgyalási nap és körülbelül 200 tanú meghallgatása után hozott ítéletet. Az ügy iratai mintegy 150 ezer oldalt tesznek ki, ebből Kulcsár Attila vallomása 600, az írásba foglalt elsőfokú ítélet pedig mintegy 800 oldal.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×