Egy társasház mindennapi konfliktusain keresztül beszél közösségről, felelősségről és a körülöttünk lévő problémákról Reisz Gábor legújabb filmje, amelynek főbb szerepeiben Tompa Ádámot, Józsa Bettinát és Crespo Rodrigót láthatja a közönség. A rendező szerint a történet politikai allegóriaként is értelmezhető, de az alkotók elsődleges célja nem ez volt, hanem egy mikroközösség működésének bemutatása.

„Soha nem mondanám azt, hogy nincs ilyenről szó, de nem ez volt az első számú kiindulópontunk, hanem egy társasháznak a történetét akartuk elmondani”

– fogalmazott Reisz Gábor.

Hozzátette: kezdettől fogva tisztában voltak azzal, hogy egy rendszerről szóló történet könnyen tágabb politikai vagy társadalmi jelentést kap. A rendező szerint egy lakóközösség működése önmagában alkalmas arra, hogy az emberek saját környezetükre vagy akár az ország helyzetére vonatkozó következtetéseket vonjanak le.

„Ha ma bárki lemegy egy lakógyűlésre, kezébe vesz egy kamerát, és a felvételből készít egy 60 perces anyagot, azt bárki úgy fogja nézni, hogy ez bizonyos értelemben az ország vagy a világunk, amiben élünk. Különböző lakókat, tehát kvázi a társadalmat látjuk benne, és van egy vezető, aki megpróbál valamiféle rendet tartani” – mondta a filmrendező.

Az alkotás egyik fontos motívuma a főszereplő lakásában megjelenő penész, amely fokozatosan vezeti el a történetet a ház mélyebben húzódó problémáihoz.

Reisz Gábor szerint ez annak a jelképe is, ahogyan az emberek gyakran viszonyulnak a környezetükben lévő gondokhoz.

„Amíg a lépcsőházban történnek dolgok, azok mellett szerintem simán elmegyünk. Van egy repedés, kicsit ropog a lépcső, hát kevesen vagyunk, akik ilyenkor rögtön felhívják a közös képviselőt” – osztotta meg gondolatait az alkotó, aki szerint azonban minden megváltozik, amikor a probléma már közvetlenül érinti az embert. „Viszont ha a saját terünkben van, a saját életterünkben, ahol lakunk, az már hirtelen egy teljesen másik szintre lép. Ha penész jelenik meg, mindenki tudja, hogy az elképesztően káros, ilyenkor az ember bekapcsol, hogy valamit csinálnia kell.”

A rendező szerint a közöny és a problémák megszokása nemcsak társadalmi, hanem személyes jelenség is.

„Amikor ezekről az emberi vagy társadalmi problémákról beszélek, semmiképp sem úgy tekintek rájuk, mint amiket mások csinálnak, és ezzel ellentétben én szentként foltozom be a repedéseket vagy segítem fel a szegényeket az utcán, hanem pontosan saját magamban is zavar elsősorban, hogy miért tudom ennyire könnyen elhessegetni ezeket a dolgokat. Észreveszi a szemem, de sok esetben már nem jut el a szívemig, hogy tegyek valamit” – fogalmazott Reisz Gábor, aki úgy véli, ennek az az egyik oka, hogy az emberek idővel hozzászoknak bizonyos helyzetekhez.

„Számomra ez az a társadalmi vagy személyes apátia, amikor az ember megszokja, hogy nem vállal semmiféle társadalmi felelősséget” – jegyezte meg.

Fordulóponthoz érkezhet a magyar filmipar

A beszélgetésben a magyar filmipar helyzete is szóba került. A rendező szerint az elmúlt években kialakult egyfajta apátia a szakmán belül, részben az intézményrendszer átalakulása és a finanszírozási rendszer körüli viták miatt.

„Teljesen nyilvánvalóan átpolitizált a rendszer, és azt láttam, hogy nagyon sok filmes úgy volt vele: akkor ennek semmi értelme. Mások pedig úgy gondolták, hogy valamiből mégiscsak meg kell élni, hiszen ez a szakmájuk”

– vélekedett Reisz Gábor. Azt mondta, ez oda vezetett, hogy egyes alkotók a művészi szabadságról, mások pedig a pályájuk gyakorlásáról mondtak le. „Az egyik rész lemondott arról, ami szerintem az egyik legfontosabb: a művészi szabadságról. A másik pedig lemondott a szakmájáról. Ez vezetett egy apátiához” – folytatta a filmes szakember, aki ugyanakkor ma már sokkal derűlátóbban értékeli a helyzetet.

Szerinte a magyar filmes közegben élénk szakmai párbeszéd indult el, és egyre többen dolgoznak a rendszer megújításán. „Pillanatokon belül nem is tudom, hány szervezet jön létre, folyamatosak az egyeztetések, a rendszer megújulását követeli mindenki” – fogalmazott Reisz Gábor. A rendező szerint most reális esély van arra, hogy a közeljövőben olyan működési modell alakuljon ki, amely mögé a szakma egésze felsorakozhat. „Nagyon bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy létre fog jönni végre egy olyan rendszer, amit a szakma teljes mértékben el tud fogadni. Mert az elmúlt években alapvetően a szakma kimaradt a döntésekből” – zárta a beszélgetést a Földszint című film direktora.