Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.04
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Sólyom: Magyarországon nem kívánatos neonáci rendezvény - a nap legfontosabb hírei

A köztársasági elnök szerint Magyarországon nem kívánatos neonáci rendezvény. Az államfő hivatala közölte: Sólyom László felháborodással értesült arról, hogy hazai és külföldi neonáci szervezetek Magyarországon akarnak megemlékezést tartani Rudolf Hess, a háborús bűnök miatt elítélt náci vezető halálának évfordulóján.

A közlemény szerint a köztársasági elnök bízik abban, hogy a náci ideológia éltetését és egy háborús bűnös ünneplését a magyar közélet elutasítja. Bajnai Gordon kormányfő korábban azt mondta: Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma, és a tervezett neonáci tüntetést - a jogszabályokat betartva - meg kell akadályozni. A megmozdulás szervezéséről a hét elején a Népszabadság számolt be.

IMF-hitel: Magyarország teljesítette vállalásait

Magyarország teljesítette a nemzetközi hitelcsomaggal összefüggésben az első félévre vállaltakat - közölte a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Kovács Álmos elmondta: a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság tárgyalódelegációja várhatóan augusztus végén, szeptember elején érkezik ismét Budapestre a következő felülvizsgálatra. Marsi Erika szakállamtitkár arról beszélt, hogy az OTP-nek, az FHB-nak és az MFB-nek biztosított támogatás felhasználását a tárca figyelemmel kíséri, ezt a vállalkozások hitelezésének bővítésére fordíthatják a pénzintézetek. Magyarország június végéig 14 milliárd euró hitelt hívott le a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által biztosított keretből, ebből nyolcmilliárd eurót használtak fel, a többi az ország devizatartalékait növeli.

BKV-botrány: Jogtalan volt a végkielégítés

Nem volt jogosult a mintegy 100 millió forintos végkielégítésre a BKV Zrt. humánpolitikai igazgatója, mert már nyugdíjas volt, és fel is vette 200 ezer forintos ellátását, amikor megkapta a végkielégítést - erősítette meg Vitézy Dávid, a cég felügyelőbizottságának tagja. A szakember tájékoztatása szerint a belső ellenőrzés nem tudott választ találni arra, miért 4,2 milliós átlagbérrel számolták az igazgató végkielégítését, miközben havi átlagfizetése a prémiummal együtt bruttó 2,7 millió forint volt. Vitézy Dávid szólt arról is, hogy a belső jelentés szerint Bosnyák Gyula stratégiai igazgató esetében is előnytelen szerződést kötött a cég: neki eredetileg határozatlan idejű szerződése volt, később ezt határozott idejűre módosította Antal Attila akkori vezérigazgató, így már járt a végkielégítés. Az igazgató egy év és három hónap munkaviszony után 12 millió forintnyi prémium mellett 39 millió forint végkielégítést kapott.

Az MSZP-frakció a lakáshitelesekért

Mégis támogatja az MSZP-frakció az Országgyűlés szociális bizottságának összehívását a bajbajutott lakáshitelesek helyzetének áttekintése érdekében. Erről Katona Béla, a szocialisták frakcióvezető-helyettese számolt be. Juhászné Lévai Katalin országgyűlési képviselő - a Fidesz kezdeményezésére reagálva - előzőleg még azt mondta: nem indokolt a testület rendkívüli ülésének összehívása, mert a kormány folyamatosan kezeli a problémát. Közben Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője azt mondta: az év végére 70-80 ezer család veszítheti el a lakását, ha a kormány nem hoz érdemi intézkedéseket. Úgy vélte: a kabinet nem érzi az érintettek gondjainak súlyosságát. Szollár Domokos kormányszóvivő erre reagálva hangsúlyozta: számos intézkedés született az ügyben, és az egyensúly javulása miatt jelentősen erősödött a forint is.

Egyre többen tartoznak a gázszámlával

Január eleje óta 10-15 százalékkal növekedett a gázszolgáltatóknál regisztrált lakossági adósságállomány. A Magyar Gázipari Egyesülés ügyvezetője az InfoRádióban elmondta: ez az arány jelentősnek számít. Molnár Gábor közölte: a lakossági ügyfelek már 22 milliárd forinttal tartoznak a cégeknek. A szakember szerint a tendencia aggodalomra ad okot azért is, mert már valamennyi gázszolgáltató átállt az úgynevezett díjkiegyenlített számlázásra, vagyis mindenki számára tervezhetők a költségek.

Előzetesben marad Hunvald György

Három hónappal meghosszabbította a vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A nem nyilvános bírósági meghallgatáson részt vett a fél éve előzetes letartóztatásban lévő szocialista politikus is, akit bilincsben kísértek a bíróság épületébe. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta: a bíróság azzal az indokkal hagyta jóvá az ügyészi indítványt, hogy tartani lehet a bűnismétléstől, az eljárás meghiúsításától, illetve a gyanúsított jelenléte másként nem biztosítható. Hozzátette: Hunvald György és ügyvédje egyaránt fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős; másodfokon a Fővárosi Bíróság határoz majd, ám addig a polgármester előzetes letartóztatásban marad.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

A biogázról jóval kevesebb szó esik, mint a nap- vagy szélenergiáról, pedig egyszerre kínálhat megoldást hulladékkezelési, emissziócsökkentési és energiarendszeri problémákra. A technológia nem új, sőt műszakilag kiforrott, legnagyobb előnye, hogy nem időjárásfüggő, hanem szabályozhatóan termelhető. Magyarországon az alapanyag-potenciál, a gázinfrastruktúra és a villamosenergia-hálózati kapcsolódás lehetőségei is adottak, a jelenlegi biogáztermelés pedig a szakértők szerint akár megháromszorozható lenne. Az igazi kérdés azonban nem a technológia, hanem a kiszámítható piaci és támogatási környezet: a Jedlik Ányos Program fontos lendületet adhat a szektornak, de önmagában nem biztosítja a hosszú távú működést. Az EnergyTalks podcast legújabb adásában Gaál Lászlóval, a Magyar Megújuló Energia Szövetség főtitkárával és Ragoncza Ádám biogáz-szakértővel beszélgettünk a témában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×