Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
325.7
bux:
142750.4
2026. november 6. péntek Lénárd

Lendvai: Gyurcsányt követnék a hívei, ha új pártot alapítana

Lendvai Ildikó, az MSZP elnökjelöltje a párt kongresszusán arról beszélt, hogy három feltétellel vállalta a párt vezetését. Mint mondta, a baloldal Gyurcsánynak köszönheti legfelszabadultabb korszakát.

Lendvai Ildikó köszönetet mondott azoknak, akik visszaléptek a javára - írja az Index. Mint elmondta, a jelölést három feltétellel vállalta:
1. A kongresszus három fős ügyvezető testületet hozzon létre a párt élén, amiben rajta kívül Szekeres és Kiss Péter lenne tag.
2. Lemond a frakcióvezetésről, Mesterházy Attilát ajánlva maga helyett.
3. Gyurcsány valamilyen formában maradjon a pártnál, fogadja el a Táncsics Alapítvány elnöki posztját.

Lendvai arról is beszélt, hogy Gyurcsányt követnék a hívei, ha menne, de nem akar új pártot alapítani. A pártelnök-jelölt szerint a baloldal Gyurcsánnyal élte a legfelszabadultabb időszakát, amiért köszönetet mondott. Lendvai azt mondta, baloldal volt és lesz is.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×