eur:
388.47
usd:
360.53
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Gyurcsány Ferenc nem alapít új pártot

Bár sokan biztatták Gyurcsány Ferencet, hogy itt az idő egy új politikai formáció megalakítására, ez szerinte "dőreség lenne". A kormányfői és a pártelnöki posztról is távozó politikus erről zárszavában beszélt az MSZP vasárnapi kongresszusán.

Gyurcsány Ferenc szerint nem új formációra van szükség, ehelyett az MSZP-t kell olyanná tenni, hogy a párt Magyarország többségét modernen, demokratikusan, szociálisan érzékenyen képviselve jusson a kormányzás lehetőségéhez.

A még hivatalban lévő kormányfő azt mondta, a történtek miatt nincs benne sértettség, harag, de bántódás sem, mert amikor elvállalta a feladatot, tudnia kellett, hogy az mivel jár. Minden bántásért és sértésért kárpótolja az, hogy szolgálhatta az országot és a magyar baloldalt - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Hangsúlyozta: a jövőben azért fog tenni, hogy a hazafias, demokratikus magyar baloldal bírja a többség támogatását. "Én a magyar baloldalnak csak polgári politikát tudok ajánlani" - mondta, majd kiemelte, az MSZP-nek arra kell törekednie, hogy képviselje az emberi méltányosságot,az együttműködést, a partnerséget, humanizmust.

A szocialistáknak ellent kell állniuk annak a kísértésnek, hogy a hazafiságból nacionalizmust, a demokratikus versengésből bel- vagy külpolitikai vádaskodást, háborúskodást teremtsenek, illetve a versenyképesség oltárán feláldozzák a normális emberi élet hétköznapjait - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A kormányfő elismerte, hogy az MSZP nincs könnyű helyzetben, de - egyetértve a miniszterelnök-jelölttel - nagy hiba lenne azt gondolni,hogy válságkezelésből állna az élet. Választást kormány el tud veszíteni, de megnyerni csak párt tud - tette hozzá. Szerinte két hibát lehet elkövetni, az egyik az, ha arra következtetnek, hogy nem kell támogatni a kormányt.

Gyurcsány Ferenc határozottan arra kért mindenkit a baloldalon - azokat, akik őt támogatták, de azokat is, akik nem -, hogy lássanak lehetőséget Bajnai Gordon új kormányában. Abban, hogy Magyarország jobban, keményebben, határozottabban tud válaszolni a válság kihívására, mint ahogy az új kormány nélkül tudnának.

A baloldal másik hibája lenne, ha azt gondolná, hogy ez a politikája, ez a politikának a része - szögezte le a kormányfő, aki szerint a magyar baloldalnak túl kell néznie a válságon.

Semmi gond nem lenne Magyarországon, ha a jobb és a baloldal úgy állna szemben egymással, mint Franciaországban, vagy Németországban, ahol váltják egymást a pártok - vélekedett. Mint mondta, az egymást váltó pártok nem írják felül az alkotmányt, nem fenyegetik riválisaikat a fizikai megsemmisítéssel, nem rekesztik ki őket a nemzetből.

"A legnagyobb gondot az okozta, hogy vajon, ha elmegyek, nem segítem-e túlságosan a jobboldalnak azt a részét, melyet a revánsvágy mozgat" - fogalmazott a kormányfő. Az elmúlt években úgy éreztem, hogy egyebek mellett abban tudtam sokat hozzáadni az MSZP-hez, hogy mert küzdeni - mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint küzdelmes feladat vár az MSZP-re, mert támogatnia kell a kormányt, és meg kell értetnie az országgal, hogy amit a jobboldal egy része ajánl, az nem elfogadható. Mint mondta, megtörtént, hogy a még nem is miniszterelnök-jelölt miniszter háza elé lincshangulatban odamentek, megpróbáltak rá nyomást gyakorolni, nehogy megpróbálja elvállalni a feladatot.

Ha Magyarországon ez a politika hatalomra tud jutni, annak csúnya vége lesz - figyelmeztetett. Ettől Magyarországot az MSZP-nek kötelessége megóvni. "Nyámnyila, magába forduló, lelkiismeret-furdalásos, önhit nélküli politikával az önfeladás felé mennénk" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy pár hét pihenés után más feladattal, felelősséggel dolgozni fog tovább, segíti a pártvezetést, az új kormányt.

Közölte: jó ideig ez volt az utolsó nyilvános beszéde, de nem azért mert megsértődött, hanem azért, mert azokat kell most egy jó darabig meghallgatni, akiknek most van felelőségük, akik most formálják a politikát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×