Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
325.7
bux:
142750.4
2026. november 6. péntek Lénárd

"Független gondolkodókat" akar Gyurcsány - lapszemle

A Népszabadság szombati számában a leköszönő miniszterelnök következő állásáról ír, míg a Magyar Nemzet a gazdasági visszaesés mértékéről cikkezik.

A Népszabadság azt firtatja, hogyan jelölték Gyurcsány Ferenc lemondott pártelnök-miniszterelnököt a Táncsics Alapítvány élére. Az MSZP pártalapítványának jelenleg jórészt politikusokból álló kuratóriumát Gyurcsány Ferenc inkább "független gondolkodókkal" töltené fel. Kérdés, hogy ezen tervét támogatja-e a frakció. Többen ugyanis attól tartanak, hogy a most évi félmilliárd forintos forrás felhasználásának kontrollja kicsúszhat a pártelit kezéből.

A Magyar Nemzet azt írja, még a rendszerváltáskor sem volt olyan szintű az ország gazdasági visszaesése, mint amekkora az idén várható. A Pénzügykutató előrejelzése szerint az ipari termelés 13%-os zuhanásával, és 11 százalékos munkanélküliséggel kell számolni. A lap azt írja, tegnap már Bajnai Gordon és Keller László pénzügyi államtitkár is elismerte: a költségvetésben foglaltnál akár hatszor nagyobb lesz idén a gazdaság zsugorodása. A Magyar Nemzet szerint elkerülhetetlen a költségvetés módosítása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×