Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.92
bux:
142656.84
2026. november 6. péntek Lénárd

A szétzilált MSZP újra az SZDSZ-től függ

Nagy a kapkodás és a határozatlanság az MSZP-ben. Az elmúlt hét miniszterelnököt kereső időszaka sok mindent eredményezett, egyedül kormányfőt nem. A párt megyei elnökei péntek estére megunták a tehetetlenséget, és az általuk korábban elutasított Bokros Lajost ajánlották. Ez a döntés azonban már megkésett: Bokros szombat délelőtt bejelentette, már nem vállalja. Rendkívül kínos helyzetbe került az MSZP: jelenleg gyakorlatilag nincs miniszterelnöke és nincs pártelnöke, a sokak szerint immár elkerülhetetlen előrehozott választásoknak egy szétzilált csapattal kénytelen nekivágni.

Teljesen szétzilált állapotba került az MSZP. Az elmúlt hét eseményei, a konstruktív bizalmatlansági indítvány tervének nyilvánvaló kudarca oda vezetett, hogy már nem egyedül a kormány, hanem a párt is válságba került.

Kiket ránt magával Gyurcsány?

Szekeres Imrét erősítheti a szocialisták megosztottsága, bár a Népszabadság szerint Kiss Péter is erős a pártban. Kiss Péterről azonban megjegyzik, hogy kérdéses, mennyire rántja őt magával Gyurcsány Ferenc.

A szocialisták saját magukat hozták kínos helyzetbe, amikor egy hét múlva újra azokat próbálták miniszterelnöknek jelölni, akiket egy héttel korábban elutasítottak. Miután kiderült, hogy a szocialistáknál a pártelnöki poszt is kérdésessé vált, és az MSZP-ben egyedül a megosztottság és a bizonytalanság a biztos, sejteni lehetett, hogy még nehezebb lesz kormányfőt találni. A mostani helyzetben még egy erős és egységes párt támogatása is kevés lehet a válságkezelő kormány mögött, ám egy ennyire szétzilált hátországgal meggondolatlanság belevágni a munkába.

Az MSZP számára rendkívül kínos helyzet alakult ki: amint kiszivárgott egy név a tegnapi tanácskozásról, maga a célszemély és az SZDSZ szinte egymással versenyezve tiltakozott. Bokros Lajosról és Gráf Józsefről így gyorsan kiderült, hogy nem lesz belőlük miniszterelnök, és a késő esti értesülések szerint az SZDSZ Bajnai Gordont sem támogatja.

Gráf "mellékesen" azt is megüzente, hogy a pártelnöki jelöléssel sem szimpatizál. A Népszabadság értesülései szerint Gyurcsány Ferenc két forgatókönyvet ajánlott az elnökségnek: legyen az új miniszterelnök Gráf József, vagy Bajnai Gordon. Gyurcsány taktikája így szólt: Gráf jelölése esetén azért mond le - az agrárminiszter javára - a pártelnökségről, hogy ne legyen két hatalmi centrum. Bajnai Gordon esetleges jelölése esetén pedig a miniszterelnök úgy érvelt: "Gordon kormányfősége esetén azért távozom a pártelnöki székből, mert különben senki nem fogja elhinni, hogy ezt eredetileg nem így találtuk ki" - írta a Népszabadság.

Mindent borítottak a megyei elnökök?

Bajnai mellett erős lobbizás indult meg, elsősorban a megyei elnökök részéről. A szocialisták megyei első emberei gyorsan váltottak, hiszen péntek este még azért kardoskodtak, hogy legyen Bokros, ha már az SZDSZ annyira őt akarja. "Csak legyen már valami megegyezés" - hangzott az érvelés. Ez a terv azonban gyorsan a semmibe hullott, miután Bokros bejelentette, hogy kiszáll. Így került elő (újra) Bajnai Gordon, ám a jelek szerint már az ő jelölése is későn jött - ha egyáltalán vállalná.

Az MSZP vezérkara arról is döntött, hogy Gyurcsány Ferenc csak a konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadása napján mondjon le pártelnökségről - addig vigye tovább az ügyeket. Az elnökség úgy vélte, hogy tisztújításra csak az EP-választás után kerüljön sor, akkor úgy is ki kell majd ereszteni a gőzt - értesült a Népszabadság.

Ezt a tervet ismét a megyei elnökök húzták keresztbe, a délután négy órára felrendelt és meglehetősen feszült vezetők azt akarták, hogy az elnökcserét minél előbb lépje meg a párt. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a jövő hétvégi miniszterelnök-jelölő kongresszuson egyúttal új pártelnököt is választanak.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×