Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
326.16
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Üres az MDF kasszája, Bokros a saját pénzén kampányol

Üres kasszával vág neki az európai parlamenti kampánynak az MDF - írja az Index. Bokros Lajos ennek ellenére kampányolni fog, ahogy az InfoRádióban mondta, saját pénzéből.

Üres kasszával kénytelen nekivágni az uniós választásnak a Magyar Demokrata Fórum - írja az Index. A párt a hétvégén reprezentatív, az Európa Hajón tartandó nyitóeseménnyel indítja a válságmenedzserként bemutatott Bokros Lajos vezette EP-lista két és fél hónapos kampányt. A pénzhiány miatt a vidéki szervezetek viszont attól tartanak, hogy mire eljön a választás, egy fillérjük sem marad.

Az Index információi szerint a párt az utóbbi időben legalább 150 millió forintos tartozást halmozott fel, és az országgyűlési frakció megszűnésével kiesett a képviselőcsoportnak járó évi 80 milliós állami támogatásból származó bevétel is.

Az MDF már eddig is végletes takarékoskodásra kényszerítette a megyei és a fővárosi szervezeteket. A középszintű pártszervezeteknek a szervező fizetésén kívül havonta egységesen 200 ezer forint állt rendelkezésre a párt működtetésére. Azokban a megyékben, ahol az MDF nem rendelkezett saját ingatlannal, az összeg jelentékeny részét bérleti díjra kellett fordítani.

Az eladósodottság ellenére a párt a múlt hónapban országos óriásplakát kampányt rendelt, amelyben Nincs mese, válság van szlogennel próbálták felhívni Bokros Lajos fellépésének szükségességére a szavazók figyelmét.

A financiális problémák a Tisztelet Társasága által delegált Vas János kiléptetése után súlyosbodtak. Dávid Ibolya akkor a magyar politikában addig szokatlan nyíltsággal beszélt arról, hogy a képviselő elvesztését a pénzügyi oligarchákkal folytatott küzdelmének tudja be.

Bokros Lajos saját pénzéből fogja járni az országot. Ahogy az InfoRádióban elmondta, van pénze vonatjegyre és benzinre is, ő erkölcsi kérdésnek tartja, hogy ezt maga finanszírozza.

A pártvezetésnek viszont nem csak a pénzhiánnyal kell megküzdeni. Bokros Lajos beemelése miatt már a pártelnök elleni szervezkedés is szóba került. Gémesi György egy tévéinterjúban azt állította, többen megkeresték az MDF-ből, hogy vegyen részt a párt vezetésének újraszervezésében, mert ez még szerinte egyáltalán nem lefutott ügy. Gémesi György szerint a régi MDF eltűnt, a párt "átevezte magát" a baloldalra. Az MDF a túlélésért küzd, és ezért a célért mindent feláldoz, ezért új vezetőséget kellene felállítani.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×