Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Surányi tavaly májusban még nem akart kormányfő lenni

Surányi György egy tavaly májusban adott interjújában leszögezte: nincsenek miniszterelnöki ambíciói, mert az Intesa Sanpaolo regionális vezetőjeként és a Corvinus egyetemi tanáraként jól érzi magát.

A tavaly májusban, a Napi Gazdaságban megjelent interjúban Surányi György arra a felvetésre, hogy a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között említik egy szakértői kormány felállítása esetén, azt mondta: "Napi politikai kérdésekkel és/vagy pályakorrekcióval nincs okom foglalkozni. Az Intesa Sanpaolo regionális vezetőjeként és a Közgáz egyetemi tanáraként igen jól érzem magam."

A jegybank korábbi elnöke a magyar gazdaság jelenlegi problémáiról az interjúban elmondta: "Most fizetjük a 2001 eleje és 2006 közepe közötti tévelygés súlyos árát. A bajaink ellenére sem hiszem viszont, hogy világvége lenne Magyarországon."

A kedvezőtlen gazdasági jelenségek Surányi értelmezésében "egyrészt a korábbi évek súlyosan hibás gazdaságpolitikájának közvetlen következményei, másrészt a közvetve ennek nyomán kialakuló - ha van válság egyáltalán - bizalmi válságnak" az eredménye.

"A bizalom hiánya, a negatív várakozások önbeteljesítővé válhatnak még akkor is, ha folytatódik a költségvetés erőteljes konszolidációja, a külső egyensúly javulása és szerencsés esetben a növekedés is valahol 2,5 százalék körül lehet" - értékelt az interjúban a korábbi jegybankelnök.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×