Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
326.16
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Közös koalíciós módosítás a fővárosi költségvetéshez

Közös indítványt nyújt be az MSZP- és az SZDSZ-frakció a Fővárosi Önkormányzat 531 milliárd forintos költségvetés-tervezetének módosítására, 2,1 milliárdos belső átcsoportosítására - ezt a képviselőcsoportok vezetői jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon.

Steiner Pál (MSZP) és John Emese (SZDSZ) elmondta, hogy a koalíciós frakciók egyetértettek a módosítással, és készek arra is, hogy ha kezdeményezésre csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésben napirendre kerül a költségvetés, mind a 33-an megszavazzák azt. A büdzsé elfogadásához ennél eggyel több szavazatra van szükség.

A frakcióvezetők azt remélik, hogy az ellenzékkel zajló költségvetési egyeztetés elvezet majd addig, hogy konszenzussal fogadhatják el a főváros költségvetését. Pozitív dolognak tartják, hogy az egyeztetéseken az MDF szakmai jellegű felvetéseket tesz.

A költségvetés szerkezetét módosító konkrét javaslat azonban még nem érkezett az ellenzéktől - jegyezte meg John Emese. Steiner Pál leszögezte, hogy szerinte a Fidesz csak időhúzásra játszik, ezt jelzi számára az is, hogy - mint mondta - Tarlós István teljesen felkészületlenül, az anyagok áttanulmányozása, illetve szakértők nélkül vesz részt az egyeztetéseken. Ezeken többnyire politikai kijelentéseket tesz, például a másfél év múlva esedékes kérdéssel, a főpolgármester-jelöléssel foglalkozik - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×