Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Életfogytiglani fegyházat kapott, mert halálra verte gyermekét

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte szerdán Kaposváron a Somogy Megyei Bíróság azt a 38 éves kaposvári férfit, aki halálra verte a hároméves kisfiát. Az ítélet nem jogerős.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt elítélt vádlott, aki a bíróság határozata szerint legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra, tavaly húsvétkor több napon át bottal ütötte, rugdalta a kisfiút, akire azért haragudott, mert úgy gondolta, hogy nem a vér szerinti gyermeke.

A kisfiú testén halála után 44 sérülést találtak. Nagy fájdalmai voltak, de csak későn akarták orvoshoz vinni, emiatt a bíróság a 31 éves anyát is bűnösnek találta. Õt kiskorú veszélyeztetéséért 3 és fél év börtönre ítélték, a három másik gyermeke felett pedig megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A férfit, aki korábban is bántalmazta gyermekeit és a feleségét, a bíróság tizenegyszer ítélte el, de az asszony mégsem tudott elszakadni tőle. Végül 2007-ben egy dombóvári anyaotthonba költözött a gyerekekkel, ám továbbra is tartotta a kapcsolatot a férjével. Tavaly húsvétkor is meglátogatták a férfit, aki már az első este brutálisan megverte a gyermeket, és a következő három napon is többször megverte, rugdosta, széttaposta mindkét lábfejét.

Az anya látta, hogy a gyermeke egyre rosszabb állapotban van, de nem vitte orvoshoz, és nem engedte ezt az őket meglátogató nagyszülőknek sem. A gyermekkel végül elindultak az orvoshoz, de ezt már későn tették, útközben meghalt.

A férfi elismerte, hogy bántalmazta a kisfiút, de azt mondta, "nevelési célzattal" tette. Felesége tagadta a bűnösségét, azt állította, nem volt lehetősége segítséget hívni.

A férfi és védője enyhítésért, az asszony és védője felmentésért fellebbezett.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×