Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.6
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Surányi csak akkor kormányozna, ha nem bántják a kormányát

Surányi György csak feltételekkel vállalná el a miniszterelnöki posztot; garanciát szeretne kapni arra, hogy az új kabinet nem lesz a pártok céltáblája - értesült több forrásból az MTI kedden.

Az MTI információi szerint a volt jegybankelnök már egyeztetett az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ elnökével, elsőként Gyurcsány Ferenccel, majd Orbán Viktorral, kedden pedig Fodor Gáborral beszélt.

A távirati iroda úgy tudja: a megbeszéléseken mindhármukkal azt közölte, akkor fontol meg egy ilyen felkérést, ha nyilatkozatban garantálják, hogy kormánya nem lesz folyamatosan a pártok céltáblája. Orbán Viktortól nem kapott ígéretet arra, hogy az új kabinetet nem bírálja majd a legnagyobb ellenzéki párt.

A távirati iroda értesülései szerint az MSZP-ben nem egyértelmű Surányi György támogatása, a mostani helyzetben akár húsznál is többen kiszavaznának a frakcióból, ha ő lenne a miniszterelnök-jelölt. Vezető szocialista politikusok ugyanakkor azt mondták az MTI-nek, hogy szerintük megszerezhető lenne a frakció támogatása, ha az MSZP-s képviselők látnák, hogy a többi parlamenti párt elfogadja Surányi György személyét, és garantálja, hogy nem támadják majd a kormányát.

Az MSZP folyamatosan egyeztet a lehetséges jelöltekről. Szocialista vezetők Surányi Györgyöt és Glatz Ferencet tartják a legkomolyabb kormányfőjelöltnek, de Balázs Péter, az Európai Bizottság első magyar tagja, korábbi uniós biztos neve is felmerült az egyeztetéseken. A szocialista delegáció délután az SZDSZ-szel tárgyal, este pedig újra ülésezik az elnökség.

Balázs Péter az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy nem keresték meg azzal, hogy vállalja el a kormányfői megbizatást.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×