Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.44
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Hárman meghaltak egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei balesetben

Még tart a vizsgálat, de elképzelhető, hogy a vezető elalvása okozhatta azt a közúti balesetet, melyben három ember meghalt vasárnap hajnalban Pusztamonostor külterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szabó Zita elmondta hajnali egy órakor egy személygépkocsi eddig ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő török kamionnal.

A balesetben a személyautót vezető huszonhárom éves hatvani férfi és két utasa: egy tizenkilenc éves hatvani nő, illetve egy huszonkilenc éves kerekharaszti férfi meghalt. A jobb első ülésen utazó tizenkilenc éves, horti nő túlélte a balesetet, őt súlyos gerincsérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatott a szóvivő.

A kamion sofőrje épségben megúszta az ütközést - tette hozzá. Szabó Zita közölte, bár a baleset körülményeinek vizsgálata még tart, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az autó sofőrje elaludt a volánnál. Az MTI információi szerint az egyik elhunyt férfi mentős, a másik pedig tűzoltó volt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×