Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.44
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Molotov-koktélt találtak a Szent István-bazilikánál

A közös ünneplés fontosságáról beszélt a magyar államfő a Székelyföldön tartott március 15-i ünnepségen. A pénzügyminiszter szerint a devizahitelek átalakítása nem oldható meg csak állami segítséggel. Ismét benyújtja az Országgyűlésnek a Fidesz a távhő áfa-tartalmának csökkentésére vonatkozó javaslatát. A nap hírösszefoglalója

Nemzeti ünnepet államilag nem lehet sem elrendelni, sem eltörölni - hangsúlyozta a magyar köztársasági elnök a székelyföldi Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében. Sólyom László egy kopjafa avatásán vett részt az emlékhelyen. Az államfő úgy fogalmazott: az a legfontosabb, hogy minden akadály ellenére együtt ünnepel a magyar nemzet. A köztársasági elnök március 15-e helyett most utazott Erdélybe, mert a román külügyminisztérium aggályát fejezte ki a magyar nemzeti ünnepre tervezett látogatás miatt, majd visszavonták az államfő gépének korábban megadott leszállási engedélyt. A magyar Külügyminisztérium - miután bekérette a budapesti román nagykövetet - közölte: értetlenül állnak a történtek előtt, és a helyzetet a jövő héten értékelik.

Nyilatkozatban méltatta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökségét, valamint az Egyesült Államok és Magyarország közötti barátságot az amerikai elnök. Barack Obama a magyar történelem mérföldkövének, valamint a szabadságért vívott küzdelem egyik, jelentős fejlődést elindító pillanatának nevezte az 1848-as forradalmat, amelynek öröksége továbbra is ösztönzően hat.

Molotov-koktélokat találtak hajnalban a fővárosban, a Szent István-bazilikánál. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: a templom oldalánál egy szatyorban, két darab, újságpapírba csomagolt, ismeretlen folyadékkal megtöltött és a tetején ronggyal lezárt üvegre bukkantak, majd a bazilikától 100 méterre az Arany János utcában szintén két, gyanús palackot találtak. A BRFK felhívta a figyelmet arra, hogy fokozottan ellenőrzik az ünnepi rendezvények helyszíneit, és az új szabályok értelmében jogsértésnek minősül, ha valakinél hasonló tárgyakat találnak.

A devizahitelek átalakítása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással. Ezt a pénzügyminiszter mondta az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának zárt ülése előtt. Veres János hangsúlyozta: a magyar állam nincs abban a helyzetben, hogy a forinthitellé-alakítás költségeit 100 százalékban vállalja. Úgy fogalmazott: a kormány nem támogat egyetlen olyan megoldást sem, amely veszélyezteti a GDP-arányosan 3 százaléknál kisebb államháztartási hiánycélt. A pénzügyminiszter hozzátette: a tárcánál még vizsgálják, hogy mennyibe kerülne a devizahitelek átalakítása.

A jövő héten ismét benyújtja az Országgyűlésnek a Fidesz a távhő áfa-tartalmának csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatát. Az ellenzéki párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője elmondta: az általános forgalmi adó mérséklése mellett hosszú távon megoldást kell találni a távfűtés rendszerhibáira is. László Tamás hangsúlyozta: újabb megszorítást jelent a kormánynak az a bejelentése, amely szerint ha csökken a gáz ára, akkor csökkentik a támogatást is. Szanyi Tibor, az MSZP távfűtési munkacsoportjának vezetője úgy reagált: az áfa mértékének megállapítása csak részlegesen nemzeti hatáskör az Európai Unióban, a besorolásoknak szigorú szakmai keretei vannak, ezért a Fidesz felvetését népszerűséghajhász ötletnek tartja.

Előzetes számítások szerint mintegy 2,5-3 milliárd euróba kerülne a paksi atomerőmű új blokkjának megépítése - közölte az energiaügyi tárca vezetője. Molnár Csaba elmondta: a blokk típusáról a kormány határoz majd, a költségek a típustól és a kapacitástól függenek. Hozzátette: bízik abban, hogy az Országgyűlés megadja az elvi hozzájárulást a munka előkészítéséhez.

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 48 éves ajkai férfit, aki hajnalban leszúrta 15 éves nevelt fiát; a gyermek a helyszínen meghalt. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a férfi a gyilkosság előtt életveszélyes sérülést okozott feleségének, majd - ötéves lányával együtt, aki könnyebben sérült meg - elmenekült. Beleznay Ágnes közölte: a vállalkozó később egy rokonnál hagyta a gyereket, akit kórházba vittek.

Nagy-Britanniában a Nemzetközi Valutaalap forrásainak jelentős növeléséről tárgyaltak a világ 20 legfejlettebb, illetve feltörekvő országainak tanácskozásán. Az angliai megbeszélésen a G-20 csoport tagállamainak pénzügyminiszterei és jegybankelnökei vettek részt; a zárónyilatkozat szükségszerűnek nevezi az IMF által folyósítható pénztartalék nagyon jelentős felduzzasztását, de nem nevezi meg ennek lehetséges mértékét. A G20-csúcstalálkozót április 2-án, szintén Londonban tartják.

Észak-Írországban 3 embert vettek őrizetbe reggel a Belfast közelében történt, egy héttel ezelőtti támadás ügyében. A hatóságok csak annyit közöltek, hogy a 3 férfit kihallgatják. A március 7-én egy laktanya ellen elkövetett akcióban 2 brit katona halt meg; a merényletért a Valódi Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA szakadár, republikánus szárnya vállalta a felelősséget.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×