Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Gyurcsány: Mindenképpen megadóztatjuk az üdülési csekket

Új egyezséget javasolt Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Turisztikai Bizottság rendkívüli ülésén a szakmai szervezetek képviselőinek. A bizottság elnöke az InfoRádiónak elmondta: a miniszterelnök elképzelhetőnek tartja, hogy az üdülési csekkre kisebb teher rakódjon, mint más juttatásokra. Az érdekvédelmi szervezetek által javasolt áfacsökkentés helyett pedig a kormányfő kilátásba helyezte a foglalkoztatást sújtó adóterhek speciális megállapítását.

Új egyezséget ajánlott a turisztikai ágazat szereplőinek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Turisztikai Bizottság szocialista elnöke. Ujhelyi István hozzátette: a szakmai szervezetek azt javasolták, hogy a kormány tartsa meg az üdülési csekk adómentességét, míg a kormányfő azt tartotta elképzelhetőnek, hogy e juttatásra kisebb teher rakódjon, mint másokra.

A szakma képviselői szorgalmazták a turisztikai vállalkozások szolgáltatásaira rakódó áfakulcs csökkentését is. A kormányfő ehelyett egy olyan speciális támogatási formát tartott elképzelhetőnek, amely kifejezetten a turizmus pozícióját javítaná. Szavai szerint, ha 15 százalékos kulcs alá tartoznának a turizmus mellett az élelmiszerek és az alapvető lakossági szolgáltatások, az jelentős bevételkiesést eredményezne a költségvetésben.

A miniszterelnök szerint a turizmus a válság által "közepesen érintett terület lesz". Jobban fogja érinteni, mint a gyógyszeripart vagy az élelmiszeripart, de kevésbé, mint az autóipart - jegyezte meg. Úgy vélte, hogy az ágazaton belül a legérzékenyebb terület a konferenciaturizmus lesz, de várható az is, hogy a válság hatására a lakosság elhalasztja tervezett utazását.

Ujhelyi István megjegyezte: a következő hetekben pedig szakmai egyeztetés zajlik, majd a szakmai szervezetek újra egyeztethetnek Gyurcsány Ferenccel.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×