eur:
388.51
usd:
360.88
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

A 4-es metró ebben a ciklusban évi 7-8, 2013-ban 70 milliárdba kerül

Tarlós István tiszteli Demszky Gábort, de barátságuk már sosem lesz a régi. Tízmilliárdokkal növekelte az önkormányzatok terheit az árfolyamveszteség. Felháborodás az MDF-ben. Lapszemle.

Tarlós István, a Fidesz-frakcióvezetője a Népszabadságnak adott interjújában arról beszél, hogy eddigi öt győzelméért változatlanul becsüli a főpolgármestert, és akkor is megadná a Demszkynek járó tiszteletet, ha követné őt a pozíciójában. A Fidesz főpolgármester-jelöléséről még korai beszélni, Tarlós szerint a város mentális krízisben van, szerinte a rendteremtés a kiút. Hozzátette: Demszky Gáborral húsz éve ismerik egymást. Valamikor nagyon jó viszonyban voltak. Annak ellenére, hogy az SZDSZ politikájában hatalmasat csalódott és ki is lépett 15 éve a pártból, Demszkyt még ezt követően is sokáig támogatta, személyes okokból. Ahová azonban a főpolgármester ezt a várost - főként mentális értelemben véve - juttatta, azt nem tudja megbocsátani neki. Tarlós István arról is beszélt, hogy folytatódik a közműcégek mérlegelés nélküli kiárusítása, a várt privatizációs bevételek felhasználásáról pedig egyik nap ezt, másik nap azt mondják. A 4-es metróra ebben a ciklusban évente 7-8 milliárdos fővárosi önrészt terveznek, míg például 2013-ra már több mint 70 milliárdot! Demszky és a városvezetés folyton csak ígér, de az olyan egyszerű kérdésekre sem tudnak válaszolni, hogy mikor fejeződik be a főváros csatornahálózatának teljes kiépítése - amit Budapest 2010-re ígért meg az uniónak -, vagy mi lesz a BKV évente újratermelődő, húszmilliárdos deficitjével, amit tavaly ígértek nullszaldósra kihozni - tette hozzá.

A Népszabadság arról ír, hogy a svájcifrank-alapú kötvényeket kibocsátó önkormányzatok is sok tízmilliárdot buknak a forint árfolyamának romlása miatt, ráadásul hosszú távon teljesen kiszámíthatatlan, hogy miből törlesztenek. Az önkormányzatok az utóbbi két évben csaknem kétmilliárd svájci frank értékben bocsátottak ki kötvényt, ami ma körülbelül négyszázmilliárdos kötelezettségvállalást jelent. A helyhatóságok viszont ennél bizonyosan kevesebbel kalkuláltak, hiszen az árfolyamveszteség miatt hatvan-nyolcvanmilliárd forintot bukhatnak. A települések összes bevételeinek csaknem harminc százalékát az iparűzési adó teszi ki, és még magasabb ez az arány a nagyobb városokban, s a kötvények zömét ők bocsátották ki. Így elég, ha kivonul valahonnan egy nagyobb cég, és a költségvetés - miután évente sok százmilliós vagy esetleg milliárdos bevételtől esnek el - máris felborulhat. Tavaly persze kevesen számolhattak ilyesmivel, mindazonáltal kellett némi optimizmus - vagy felelőtlenség - ahhoz, hogy a következő négy-öt cikluson végignyúló kötelezettségeket vállaljanak.

A Magyar Nemzet arról közöl írást, hogy Bokros Lajos és Habsburg György EP-jelölése kapcsán egyre nagyobb az értetlenség és a felháborodás az MDF-belül. Katona Kálmán parlamenti és fővárosi képviselő után Porkoláb Mátyás, a párt budapesti elnöke is élesen bírálta Dávid Ibolya pártelnök önkényes bejelentését. Porkoláb Mátyás a lapnak úgy nyilatkozott, szerinte a párt budapesti választmánya elveti majd a pártelnöki javaslatokat. A politikus hozzátette: elégedettek Olajos Péter jelenlegi EP-képviselő brüsszeli munkájával.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy alkotmánysértésre szólította fel a napokban egy beruházói csoport az országgyűlési képviselőket. A magánlevélben megfogalmazott üzenet jogi szakértőink szerint nyílt támadás a bírói függetlenség intézménye ellen. A soproni önkormányzat korábbi, Walter Dezső által vezetett szocialista többségű közgyűlése 2006-ban lehetővé tette egy cégnek, az SPT Kft-nek, hogy mélygarázst építsen a történelmi városközpontban, a Petőfi téren. A szerződés szerint a forgalomképtelen köztéren létesülő épület a beruházó tulajdonába került volna, sőt a társaság a közteret földhasználati joggal is megterhelhette volna. A magáncég ráadásul egyetlen fillér ellenérték megfizetését sem vállalta a Petőfi tér kizárólagos használati jogáért. Az önkormányzatnak ugyanakkor húsz évre négymilliárd forintért kellett volna bérbe vennie a Kft-től a garázst, és saját kockázatára továbbá költségére üzemeltetni azt.

A Világgazdaság hétfői számában arról közöl írást, hogy tömegével szabadulnak meg a cégek a tulajdonukban lévő személygépkocsiktól, hogy kikerüljék a február 1-je óta fizetendő cégautóadót. A lap számításai szerint az átírással járó költségek már fél év alatt megtérülnek, még akkor is, ha a cégautóadóból minden esetben le lehet vonni az ugyanazon gépkocsi után befizetett súlyadót. Elsősorban az evás vállalkozások adnak túl a céges járműveken, mivel nekik korábban egyáltalán nem kellett ilyen jellegű terhet fizetni. Mivel az evás cégek költséget sem számolnak el a járművek után, így nekik semmiképpen nem éri meg a vállalkozás tulajdonában tartani a személygépkocsikat.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a kereslet további visszaesése a kereskedelemben a nyitvatartási idő szűkítését hozhatja magával. Ez és a vasárnapi nyitva tartás esetleges korlátozása 5-6 százalékos leépítéssel járhat. Eddig egyébként szinte csak a kereskedelemben nem jelentettek be elbocsátásokat. Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. szakértője a lapnak azt mondta, hogy a következő hónapokban egyre jobban látszik majd a munkaerő-piaci helyzet romlása. Véleménye szerint az idei első félévben biztosan érzékelhető negatív folyamatokat legfeljebb csak lassítani tudják az állami támogatások és az uniós források. Az erősödő recesszió nyomán ősz közepe óta gyorsuló ütemben nő a munkanélküliség a KSH adatai szerint is, de az Állami Foglakoztatási szolgálat februári adatai egyenesen riasztóak. Eszerint 509 ezerre nőtt a regisztrált álláskeresők száma, így ez már 8,8 százalékkal múlta felül a 2008. januári szintet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×