Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: A Diósgyőri Acélművek vezetése a hibás

A diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004 Kft. vezetését hibáztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amiért nem értesítették a kormányt a tervezett leépítésekről.

Gyurcsány Ferenc egy csütörtöki miskolci fórumon azt mondta: rossz véleménye van azokról a vállalatvezetőkről, akik nem az alkalmazottaikkal közösen keresik a kiutat a bajból.

A diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004 Kft. a miniszterelnök szerint az utolsó utáni pillatanban jelezte azt, hogy csaknem 900 embert bocsát el. (A cég a héten jelentette be, hogy a termelés leáll és megválnak 878 dolgozójuktól.) Kész helyzet elé állított a cég tulajdonosa mindenkit, "900 munkahelyet nem lehet leakasztani a szögről" - mondta a miniszterelnök.

Ilyen helyzetben a város és a munkaügyi szolgálat megteszi a dolgát, ugyanakkor sokkal többet lehetett volna elérni, ha a cég nem így jár el - közölte. Kifejezetten neheztelek azokra, akik így járnak el, "ez nem normális" - tette hozzá. "Együttműködés, gyors beavatkozás, ez, amire szükség van" - mondta.

Gyurcsány Ferenc csütörtökön a Borsodchemnél tett látogatása során újságíróknak válaszolva kijelentette: a diósgyőri vasmű, a DAM 2004 Kft. esetében már elég nehéz beavatkozni. Gyurcsány Ferenc szerint ennek egyik oka, hogy nem értesül a kormányzat időben a problémákról. "Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért" a hír az elbocsátásokról a DAM-nál - mondta a miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×